LOVE FICTION
- avagy –
Szerelem
a fátyolon innen és túl
Lejegyezte: Esöcsepp
2011. szeptember-december
"A létbe hívlak kedves,
ki oly sokáig távol voltál,
de most már itt az idő,
nincs mitől félned,
végtelen szeretetemmel átölellek és
soha, de soha nem hagylak el."
1. |
Érezte, hogy nem minden kerek.Talán mégsem ez az út az. Lehet, csak képzelődött, és nem is kapott vezetést.
A férfi az arcába nézett és elgondolkodott.
A lány már érezte, hogy nem. Itt egy nem lesz a válasz. Nincs elég gyakorlata, és az, hogy a feladat második részéhez hozzá sem tudott szagolni, az kellemetlen, viszont igaz. Már a táskáját kereste, amikor a férfi ahelyett, hogy távolodva és hűvösen közölte volna az eredményt, egészen közel ült hozzá, meglehetősen lazán - pontosan az előtte lévő kis dohányzóasztal tetejére - majd jelentőségteljesen belenézett az arcába. Egészen közelről.
- Van egy másik csoportom is.
- Tessék?
- Van egy másik csoportom is, oda is keresek embereket. Oda nagyon is megfelelő ez a tudás, sőt tulajdonképpen oda éppen ez kell. Csak ez.
- Hát ez csodás! De mi lenne ott a feladat? Én önállóan szerettem volna dolgozni! Ahogy megígérted.
- Gondolkozz el rajta, hogy akarsz-e velem dolgozni … Nem sietünk sehova. Meg fogom hirdetni, van időd eldönteni.
- Rendben, akkor majd jelentkezem.
Kint már várták. Ezer kérdés szállt felé, hogy „milyen volt?”, „hogyan és mit kérdezett?” - tisztára, mint az érettségin.
Mert hát az volt, érettségi, csak valahol máshol és másképpen.
A fiú, akivel a várakozás közben összeismerkedett, már készülődött. Ő volt a következő jelölt. Befelé menet még megkérdezte:
- Ugye megvársz? - az ajtóban állva várta a választ. De nemcsak ő. Egyszerre két férfi szempár meredt rá. Nem is értette, olyan fura volt hirtelen ez az egész.
- Ja, persze, megvárlak – mondta szórakozottan.
Csak néhány perc telt el, amikor a férfi újra kinézett és a szemével őt kereste. A fiú éppen jött kifelé, ő újra bement. Szinte automatikusan lépdelt, a teste mintha nem is neki, hanem valaki másnak engedelmeskedett volna.
- Gyere be, kérdezni akarok még valamit!
- Megvárlak – szólt feléje a srác.
2. |
Bent újra leül, de nem érti ezt az egészet. Valami azért dereng, hogy az az összenézés talán nem volt hiába, mégis érzi, hogy ha több is ez puszta szimpátiánál, akkor sem felelt meg a vizsgán. Ez tiszta sor.
- Itt van a telefonszámom, ha meggondoltad volna magad, hívj fel ma estig. Holnaptól már nem él ez a szám. … Van valami köztetek?
- Tessék?
- Van valami közted és Z. között?
- Nincs. … Itt ismertem meg, de jól elbeszélgettünk. Megvár. …. Majd meglátjuk.
- Nem vár meg.
- Tessék?
- Nem vár meg, mindjárt hívni fogják és el kell rohannia valahova. Nem fog megvárni.
A lány tanácstalanul néz a férfi szemébe, némi hitetlenkedéssel és kíváncsisággal fűszerezve. Kint megszólal egy telefon. Majd hallhatóvá válnak a beszélgetés foszlányai. Egyre hangosabban kiabálva, szinte futva hagyja el a várótermet a srác. Esze ágában sincs elbúcsúzni.
- Ez most miért csináltad?
- Én nem csináltam semmit.
- Tényleg? Akkor honnan tudtad előre?
- Megérzés. Ez a srác rád akaszkodott. Úgy értem, az energiáival. Láttam az előbb is, csak nem tudtam, hogy kié. Ügyes, nagyon ügyes! Pár évig berakott volna megint valami kalitkába.
- De …
- Gondoltam, nem nézem tétlenül. Csak segítettem neki egy rá váró csomópontba előbb beleakadnia. Most már nélküled. Baj?
- Nem is tudom. … Már nincs jelentősége.
- Akkor jó. Szóval itt ez a telefonszám. Ma estig hívhatsz, ha akarsz.
- Én …
- Ne mondj semmit! Hívj, vagy ne hívj, de ne mondj semmit!
3. |
Még zsongott a feje egy kicsit a dimenziók közötti ugrálástól, de már enyhült a nyomás és kezdte újra érezni a levegőben azt a fantasztikus jelenlétet, amit csak ŐK tudnak.
Annyira boldog volt, pedig nem volt rá semmi oka. Éppen elveszített egy jól hangzó és neki tetsző álláslehetőséget, amihez érzéke és kedve is lett volna. Csak azt kellett volna csinálnia, amit a legjobban szeret. És tessék! Banális hiba, erre nem gondolt, hogy ez ennyire komoly lesz. Tisztára mint egy felvételin, és sajnos a felvételiztető pontosan abba kérdezett bele.
Ahogy sétált a körúton és engedte, hogy az élet árama magával ragadja, egyre többször jutott eszébe a telefonszám. Hogy fel kéne hívni. De aztán elhessegette. Nem. Elég volt! Egyszer már megpróbálták és nem ment. Minek ezt erőltetni. Szép volt, nagy szerelem. Talán túl nagy is. Hol az egekben, hol a pokolban jártak. Alig lehetett kibírni ép ésszel. Jobb ez így.
De ahogyan ezt kimondta magában, máris jöttek a képek. Az összes kép, hang és illat mind-mind róla szólt. Ezt ismerte … És ez még mindig hihetetlen. Hát már soha többé nem tudja kitörölni magából? Már mindig itt lesz vele és benne? Itt sétál az utcán és folyamatosan csak őt látja, a szemét, a mozdulatait. Mintha benne mozogna … pont olyan, mint akkor … istenem! … Érzi, hogy benne van, mintha két lény lenne benne, önmaga és az a másik, a szeretett másik. Jaj, ne! Hát ebből elég volt! Igen, mégis felhívja és elmondja neki, hogy ez nem mehet így tovább, legyen szíves és szálljon ki belőle … engedje el.
- Szia!
- Tudtam, hogy hívni fogsz. Hol vagy most? Nem, várj! Aha, érzem. Az Oktogonnál.
- Éppen erről akarok veled beszélni.
- Fogunk, mindenről fogunk. Csak előbb játsszunk egyet! Van kedved?
- Te találkozni akarsz?
- Igen. Én igen. Máris ott vagyok, csak 15 perc, max. 20. Nem ezért hívtál?
- Azt akartam kérni, hogy …
- Ne most! Majd élőben. Bújj el, jó? Tudod, ahogyan régen. Kíváncsi vagyok, hogy meg tudlak-e találni.
- Te, ide figyelj …
- Nem, ne oda bújj, amit most gondoltál, hanem véletlenszerűen és legalább 300 méteres körben az Oktogon körül. Jó? Édes …
- Jól van, bújócskázzunk, de nem vagyok édes.
- De savanyú se legyél, légyszí!
- Grrrr.
- Oroszlán? Azt szeretem, ha nem túl mérges.
- Jól van, akkor kikapcs. Keress meg, ha tudsz!
Őrület! Most ott folytatjuk, ahol abbahagytuk? Ezt nem hiszem el! Felhívom és máris bújócskázunk.
Tudta, hogy ez mit jelent. Ahelyett, hogy az történne, amit ő szeretett volna, most még inkább érezni fogja. Teljes energiáival jelen lesz és őt fogja keresi. Beleérez abba, amit csinál, ahol van és amit érez.
Na, kész vagyok! Megint ez van. És hol van itt a szabad akarat, amikor ez annyira, de annyira jó érzés?
Vesz néhány mély lélegzetet, hogy újra egyben legyen, és megint érzi azt, amit már eddig is tudott. „Hiába minden, férfiból van, ha valamit egyszer a fejébe vesz, lehetetlen eltéríteni. És ez most úgy látszik, megint én vagyok.”
Akkor most megadja magát. Sétál egyet egy „300 méteres sugarú körben”. Jó vicc! 300 méter sugarú kör?! Honnan is tudná, hogy az mekkora! Mert ő meg nőből van.
Nem baj, majd háromszáz lépést tesz, azzal nem téved sokat. Igen. Csak merre is menjen? Nem, nem hagyatkozik az intuícióra, az megkönnyítené. Háromszori csukott szemmel való pörgés, aztán hajrá!
Elindul. Kisebb séta után könyvesbolt. Ez jó lesz. Itt aztán nem találsz meg! – gondolja. Érzi az izgalmat, hogy meglepheti valami nehezebb feladattal. - A polcok között majd jól elbújok és valami egészen másra fogok gondolni, mondjuk, odaképzelem maga a Mekibe. Igen, ez jó lesz.
Belép. Fiatal lány áll a pult mögött. Kedves arca van. - Minél messzebb menni a kirakattól, oda hátulra. – gondolja magában. Mindenhol könyvek, a földön és a sarokban is. Úgy látszik, van antikvár részleg is. De jó! Akkor olvassunk! Illetve dehogy! A Mekiben vagyunk, vagy mi!
Ahogy elhalad az egyik polc mellett, egy könyv kiesik. Pont előtte landol. Felemeli. A fenébe! Már nyomon is van? Mégiscsak könnyű feladatot adtam.
Egészen kicsire összehúzza magát a sarokban, de a könyvet a kezében tartja. Közben befelé figyel és odahelyezi magát a gyorsétterembe, bár a szagok nem nagyon jönnek. Jobb is! Utálja. De csapdának tökéletes - gondolja.
Hirtelen nyílik az ajtó. Hallja az ismerős hangot, de még nem adja fel. – Ő nincs itt és kész. - Kellemes férfihang cseveg egy kellemes női hanggal. - Nem számít, csend és máshol lenni, hátha! - De már közelednek és közben hallja a kérést.
- Egy József Attila kötetet szeretnék.
- Óh, hát az van több is. Talán ezt? Vagy ezt?
A lány gondosan válogat és kézbe ad. A férfi gondosan nézeget és válogat, majd jelentőségteljesen csak annyit mond:
- Azt a kötetet szeretném, ahol Az Óda c. vers a 131. oldalon van.
Szünet. Egy elnyúlt pillanat. Az eladó értelmezi a mondatot. Néz és keresi a választ. Egy aprócskát megremeg, és figyelme láthatóan elkalandozik. - Hihetetlen, hogy még itt is ösztönösen ezt csinálja …
- Ez az a könyv talán? – lép elő a lány belenézve a könyvbe, melyet a kezében tart. És valóban. Az óda c. vers a 131. oldalon, éppen ott kinyitva.
- Óh, igen. Köszönöm hölgyem – fordul feléje a férfi – Ön rendkívül nagy segítségemre van. Nagyon köszönöm.
Átveszi a könyvet és a pénztárhoz ballag. Az eladó még mindig csak áll és néz, mintha nem hinne a szemének, vagy inkább a fülének. Látható és érezhető, amint a megnyílt térben több tudatrész is megjelenik és fényes aurával veszi körül az ábrándozó leányzót. Hirtelen elindul, mintha mi sem történt volna. Kassza, készpénz, könyv a zsebbe.
4. |
.
A lány már kint várja a férfit magában kuncogva. Izgalomban sosincs hiány, ha vele van.
- Azért ezt nem kellett volna.
- Szeretek játszani, mit csináljak? De láttam, hogy nem lesz baj. Már alig várták odaát egy kis randira. Nélkülünk is megtörtént volna.
- Te, ide figyelj!
- Ne, ne most! Gyere!
A férfi odahúzza a legközelebbi kapualjig. Ott a kezét hozzáérinti a kapucsengő számtáblázatához és az ajtó kinyílik. Bemennek.
- Itt mostanában senki sem jár, gyere!
Tudta, érezte, hogy mi következik. Elemi erővel ölelték át a férfienergiák, melyet nemcsak szenvedély és tűz, de mérhetetlen gyengédség is áthatott. Kész volt teljesen, már nem volt ura érzékeinek. Magával ragadta az örvény, ami előtt nincs megállás, amit sem megállítani, sem irányítani nem tudott. Csak érezni és repülni benne, egyre magasabbra és magasabbra, szinte öntudatlanul, csak élvezve az átölelő biztonságot és az energiák meghitt táncát.
Pedig nem is ezt akarta. Vagy mégis?
A két lény természetesen és egyszerűen folyt egymásba. Ott vannak megint, abban a csodálatos gömbben, amit valamikor, valahol együtt hoztak létre. Elmondhatatlanul mély és ismerős volt ez az érzés. Minden sejtje egyenként töltődött fel a férfi energiáival, szinte itta magába a lényt, akit végtelenül és mérhetetlenül szeret.
- Ez az egyetlen valóság, nincs is másik – gondolta a lány.
Tudta és érezte, hogy ez mindig is így volt és örökké így is lesz. Az idők végezetéig tudna így ölelkezni vele. Hogyan is akarhatna mást, mint ezt? Ilyenkor önmagát sem értette. Miért is menekül ez elől mindig egy idő után? Egyszerre vágyik rá, aztán menekül. Talán mert megijed - megijed attól, amit ilyenkor érez - hogy nincs idő és nincs tér, hogy nincs ő és nincs én. Hogy teljesen egymásban vannak, szinte elvesznek egymásban. És ez amennyire jó, annyira félelmetes is.
- Igen, ez az, pontosan ez. Nem is kell szavakkal mondanom, hogy mit érzek. Kicsi, mi összetartozunk. Bármennyire is ellenállsz ennek időnként, de ez van. Ezt az érzést nem tudod letagadni, mert ez van, létezik, él. A szerelmünk él. Létrehoztuk már jóval korábban, több életünkkel ezelőtt és bár itt vagyunk, de ugyanakkor ott is. Abban a mezőben. Engem is ez táplál, mert amikor nagyon hiányoztál, újra és újra meglátogattam, belehelyeztem magam, hogy feltöltődjek. Ez az erő segített abban is, hogy rád találjak.
- Ilyenkor én is ezt érzem. Mégis van, hogy menekülni szeretnék. Nem tudom, miért. Pedig ez annyira jó, nem is akarok mást érezni, mindig csak ezt!
- Gyere!
- Most hova megyünk? Nekem van még egy állásinterjúm mára, indulnom kell.
- Az még odébb van.
- Dehogy! Mindjárt 5 óra és nekem mennem kell, sajnos.
- Gyere, nézzük meg, mennyi az idő!
Kint óriási fény várja őket. Hunyorogniuk kell, amíg megszokják. Időközben kisütött a nap és szép cirrus felhőket varázsolt az égre valaki. A lány a templomtoronyba néz, mely előttük magasodik és nem hisz a szemének. 3 óra van!?
- Szerintem megállt. Nálad mennyi az idő?
- Tudod, hogy nem hordok órát, de három óra lehet.
- Az lehetetlen, akkor mentem be hozzád én, aztán a többiek, végül 4-kor felhívtalak …
- Kérdezzük meg valakitől!
- Ez most megint valami trükk lesz, vagy mi?
- Tulajdonképpen nem, csak néha ez van velem. Hogy kedvem szerint mozgatom az időt. Néha már direktbe is megy. Eleinte csak úgy megtörtént. Én sem tudom, hogy pontosan hogyan.
- Micsoda? Képes vagy utazni az időben?
- Azt azért nem mondanám, de amikor először megtörtént, akkor éppen „dolgoztunk” valamin és nem lettem kész időben. Aztán azt vettem észre, hogy fél órára leállt minden. Benne maradtam a jelenben, így sikerült bezárnom a kört, amit kinyitottam. Legközelebb éreztem, ahogyan történik. Harmadszorra előre tudtam, hogy ez lesz a megoldás. Negyedik alkalommal már meg is tudtam figyelni az érzeteket, amik megelőzték magát az állapotot és a következő alkalommal már belehelyezkedve ezekbe, az állapot létrejött magától. Érdekes érzés. Mostanában kísérletezek ezzel. Valami miatt ezt is tudnom kell használni. Majd meglátjuk, hogy miért. Most spontán történt, illetve valószínűleg kiváltotta az a gondolat és vágy, hogy nagyon szeretnék még veled maradni.
- Hihetetlen vagy!
- Akkor ráérsz még?
- Hát persze, bár éppen azt akartam mondani, amikor felhívtalak, hogy …
- De már nem akarod azt mondani, ugye?
- Már nem.
- Akkor jó. Gyere, meghívlak valamire.
- Egyáltalán nem vagyok éhes. Tele vagyok. Fülig vagyok szerelemmel!!! Inkább sétáljuk!
- Rendben, mozogjunk egy kicsit, bár én még bírnám a töltődést.
5. |
.
- És mi ez a hóbort, hogy állást szeretnél?
- Ez nem hóbort. Nem érzem magam anyagilag biztonságban.
- De miért? Nem jött be a gyógyítás? Vagy nem szereted csinálni?
- De, nagyon szeretem. És bejött. Csak nem tudok vele annyit keresni, amennyi biztonságot ad. Ahhoz több pácienst kéne fogadni egy nap és abban nagyon elfáradok, vagy többet kellene kérnem, amit viszont nem tudok megtenni.
- Miért nem? Kérj többet és akkor minden kerekebb lesz.
- Ezzel még mindig gondom van. Nem tudom lefordítani forintra a figyelmemet, vagy az energiáimat. Egy kézrátétel 1500, értő figyelem óránként 5000, vagy mi? Hogyan lehet valamit számokban kifejezni, ami tulajdonképpen minden emberben benne rejlő képesség. Csak nem ismerik és nem használják. „Megkeresem Önben a szépet óránkét 3000 forintért! Ha megtaláltam, még drágább, ha nem, akkor ezt vegye be!! Darabja 1000.” Néha annyira nevetségesnek látom ezt az egészet és benne magamat. Kacagni tudnék! Olyan vagyok, mint egy bohóc. Sírok és nevetek, hogy tükröt tarthassak. Semmit sem csinálok tulajdonképpen, de azt viszont felszámítom. Vicces. De laknom és fűtenem nekem is kell.
- Akkor költözz hozzám!
- Micsoda? Soha nem laktunk még együtt! És mi lesz a férfi módra berendezett csodás kis garzonoddal? Minden lépésemmel csak belegázolnék a férfienergiák tökéletes egyensúlyába. Elég hamar az idegeidre mennék.
- Most miért gúnyolódsz? Te nem bírtál engem elviselni egyhuzamban 2 napnál tovább, pedig én alkalmazkodtam és nagyon igyekeztem. Szerintem ez a korlát is csak a Te fejedben van. Ebben a nekem tetsző nagyon szép fejecskében.
- Azért azt nem mondanám! És ezt egyszer már megbeszéltük. … Nem is költöztünk össze.
- Azóta elköltöztem. Egy nagyobb lakásba. Még külön szobád is lehetne.
- ???
- Van kedved megnézni?
- Elköltöztél? Nem is tudtam.
- Még csak fél éve. Mostanában lett kész, már be is van rendezve. Na?
- Messze van?
- Kb. fél óra innen, a Nyugatinál van az autóm.
- Autód? De visszahozol ide, ugye? 6 órára legkésőbb itt kell lennem. Abban a házban lesz az interjú, ott szemben.
- Rendben, meg van beszélve.
6. |
A lakás a legfelső emeleten van.
Tükörlift. Szédítő kép. Megsokszorozódva látja magát és őt.
Mintha már látta volna valahol ezt a képet. Talán megálmodta.
Mostanában sokszor megtörténik. Álmodik valamit, aztán már ott is van.
De most inkább behunyja a szemét. Próbál befelé figyelni, keresi a középpontot. Ez a gyors repülés megijeszti. Érzi, hogy valami megváltozott délután 4 óra óta. Valami összeért, vagy összefolyt.
A férfi is magába mélyed. Nem kell néznie a lányt, minden gondolatát hallja, minden érzését érzi. Érzi, hogy kiszabadult. Kiszabadult a fogságból. És hogy most csak hagynia kell, hadd repüljön.
Minden erejével a középpontjára fókuszál, hogy megszelídítse az energiáit, hogy nehogy előjöjjön megint belőle azaz „őrülten vad és szerelmes férfi”. Aki nem gondolkodik, csak cselekszik. Ezzel most nagyon megijesztené.
Engedi az energiákat, engedi, hogy körbe folyjanak, aztán szépen fel és le. A szenvedély tüze belülről perzseli. Ritkán érzi ezt ennyire. Csak a lány közelében. De most úgy lesz, ahogyan előre eltervezte. Nem engedi, hogy elsodorják a vágyai. Még nem. A közös út a szenvedélyen keresztül vezet, de a közös szenvedélyen. Mindketten kiszabadulnak, ha ezt együtt elő tudják hívni és meg tudják élni. Látta, felfedezte. Apró rés a tér-idő hálón, de ott van. Ez adja az erőt. Ki fognak szabadulni! Együtt és mindketten.
7. |
A lány teljesen üresnek érzi magát, olyan mintha álmodna.
Igen, nagyon szép a lakás, két teljesen külön szoba fürdőszobával, erkéllyel, közötte nappali, konyha. Mint két lakás, ami tükörképe egymásnak, az egyik keletre, a másik nyugatra néz. És mint megtudja, valóban így van. Ez két lakás, egymásba nyitva.
A nappali világos és tágas, középen hatalmas puha szőnyeg, szinte csábít egy kis ejtőzésre. Egyébként minimális berendezés, egyszerű és kellemes.
- Nézd csak, ez lenne a Te szobád!
- Hát ez nagyon szép! Erkély! Hú, itt nézhetem a napfelkeltét! Nagyon jól berendezted, nem is tudtam, hogy van egy nőcis lakberendező éned is!
- Én sem és nincs is. A Te szemeiddel néztem, amikor vásároltam.
- Nem semmi vagy! – a lány körbejár és minden tárgyat megfog, megérint. Megmutatod a férfi részleget is? Vagy az titok? – mondja kacérkodva.
- Dehogy! Gyere!
- Hmm. Ez is tetszik. Nagyon puha és meleg – simítja végig a takarót. – Olyan, mint egy fészek.
- Mert az.
- És mi ez az ajtó?
- A kis kíváncsi! Meglepetés!
- Akkor menj Te előre. Bármi lehet ott, ahogy ismerlek. Mondjuk terrárium kígyókkal, vagy egy élő tigris.
- Baby, abból már kinőttem, de valóban kígyóknak való hely. Kundalini kígyóknak! – mondja kacsintva.
- Ah, értem. Ez a wellness részleg. Királyi részeid kényeztetésére. Jól kitaláltad. Mondhatom, hogy csábító?
- Csak a fürdőszoba?
- Hát … most teljesen el vagyok varázsolva. Nem is tudok gondolkodni. Nagyon tetszik a lakás és az ajánlat is nagylelkű, csak …
- Csak?
- Szeretem a szabadságot.
- Én is.
- És akkor hogyan? … És van még más is. Emlékszel? Volt egy-két komoly vitánk. Nagyon komoly. Amikor féltékeny vagy, az nagyon megijeszt. És nem akarom ezt újra átélni. Nagyon jó veled, szinte folyamatosan veled szeretnék lenni, de amikor az az éned előjön, azt nem lehet kibírni. Az félelmetes. És megígértem magamnak, hogy többé nem engedem, hogy birtokként kezeljenek. Már nem. A szabadságot választom, akkor is, ha ezzel elveszítelek. – mondja a lány szemeiben némi plusz csillogással.
- Na, fel a fejjel baby! Tudom, mit érzel. Látom. Gyere, ülj le ide mellém. Nekem is gondot okoz néha ez az alak, de ő is a részem. Nem tudom megszüntetni, de már nagyon sokszor megszelídítettem. Már nem tud elragadni. Idefelé a liftben is ott volt. Hatalmas szenvedéllyel tört utat magának, de csak az energiáit engedtem átjönni, nem engedtem át neki az irányítást.
- Éreztem.
- Nagyon szeretlek és nem akarlak megsebezni. Soha többé. Elhiszed? Nem kell most döntened, ha nem tudsz. De ne mondj kapásból nemet. Teljesen szabad lehetsz, akkor és oda mész, ahova akarsz. Nem tartozol elszámolással az idődről. Az jön ide, akit akarsz. Bármikor. Engem nem zavar és jó is, ha kapok egy kis edzést. Hidd el, én ezt TUDATOSAN eldöntöttem, hogy nem akarlak birtokolni. Az hülyeség. Nem birtokolhatunk semmit és senkit. Ha szeretjük egymást, az elég. És ha mást is szeretsz és neked úgy jó, jó nekem is. Nem várok ígéreteket és én sem teszek neked. Megengedem - magamnak is - hogy mindig a szívemre hallgassak. De Te már ott vagy a szívemben és szeretném, ha a közeledben lehetnék.
- Értem. Még meglátom. És mennyibe kerülne mindez a lehetőség? Úgy értem, mennyiért adod ki nekem a szobát?
- Legszívesebben ingyen adnám, de tudom, hogy azt úgysem fogadnád el, úgyhogy lenne egy kis munka. Napi egy-két óra. Pénzügyek, levelezés, telefonálás - szigorúan bizalmas ügyekben. Mindenképpen olyan embernek kell csinálnia, aki jól ismer és akiben maximálisan megbízhatok. Ezt tudnád itthonról is csinálni. És a fizetség a lakhatás lenne. A rezsi még nem tudom mennyi. De nem gond. Egyedül is ki tudom fizetni.
- Hát, nem is tudom. Jól kitaláltad. Mesteri hálót szőttél, az biztos.
- Hát mester vagyok, vagy mifene? – nevet.
- Jól van. … Viszont, megéheztem. Van itthon valami, akarom mondani, van valami a hűtőben?
- Nézzük meg!
- Jégsaláta!!?? Ezt most nem hiszem el. Csak jégsaláta?
- Gondoltam, hátha feljössz. Tudom, hogy imádod. És annyira friss volt, na.
- Hihetetlen vagy! Te mindent tudsz előre? Tudod, ha nem szeretnélek, félnék tőled. És Te nem eszel semmit?
- Mostanában nem nagyon, de azért nekem is van itt valami.
8. |
- Most már tényleg mennem kell.
- Interjú?
- Nem tudom. Szerintem már nem érek oda. Lehet, hogy mégsem lesz rá szükség. Most nem is vagyok abban az állapotban.
- Nagyon kibillentettelek?
- Ezt most kivételesen nem Te csináltad. Én csinálom magamnak. Most minden ellenkező részemet is nagyon érzem és hallom … kell egy kis idő, mire újra létrejön bennem a harmónia.
- Van itt még valami. – A férfi kinyit egy szekrényt és elővesz valamit. – Egy boríték. Ez a kulcs, a lakás kulcsa. Meg még néhány fontos dolog, kapukód, telefonszám stb. Vidd el! Látod? Meg van címezve. Ha mégsem költözöl ide, akkor egyszerűen csak feladod a postán és visszatalál hozzám. Csak akkor nyisd ki, ha már döntöttél. Ez fontos.
- ?
- És még azt szeretném, ha a ma délutánt egyben néznéd és egy hosszadalmas és bonyolult, de valódi szerelmi vallomásnak tekintenéd. Tudom, hogy TE is érzed azt az erőt, ami kettőnket összekapcsolja. Ez a kapcsolódás mindenképpen megmarad. Nem veszíthetsz el semmit. De minden választás egy elágazás. Haladhatunk párhuzamosan is, nem kéz a kézben. A kapcsolat akkor is él, csak nem kerül behívásra ide, erre a létsíkra. De én szeretném, ha behívnánk. Ha megélhetnénk emberi testben is a szerelmünket. De ahhoz az kell, hogy Te is ezt válaszd.
- Annyi minden kavarog most bennem. Az egyik részem már most maradna, a másik meg menekülni szeretne. Kicsit egyedül kell lennem ahhoz, hogy választani tudjak. … Jaj, és el is felejtettem valamit! Hogy ma estére vacsoravendégeket hívtam! Te jó ég! Rohanok! Megölelsz még egyszer?
- Semmire sem vágyok jobban, édes.
9. |
Ahogy a lány kilépett az ajtón, a férfi egy pohár borral a kezében kiülve az erkélyre és élvezve a fényben úszó város szépségét elmerengett a történteken. Egyszerűen csak engedte, hogy az, ami van áthassa lényét. Miközben nagyon is érezte a lányt, a sietségét és a zavarodottságát, azt is tudta, hogy ez most így van jól. És azt is, hogy előbb-utóbb, de újra összeáll neki is a kép és választani fog. És a szerelmet fogja választani. Mert nem tehet másképpen. Mert az örvény már őt is beszippantotta. Ahogyan a férfit is, csak már jóval korábban. Ez az érzés, a szenvedélyes szerelem érzete már jóval előbb jelen volt, mint a lány fizikai alakja. És tudta, már akkor tudta, hogy ez csak akkor lehet ennyire intenzív ebben a 3D-s emberbőrben, ha van itt még valaki, aki ugyanezt érzi. Már akkor, még öntudatlanul azt választotta, hogy a lehető legtöbbet akarja megélni a szerelemből, amit emberbőrbe bújva csak lehetséges.
A „mindenre” való emlékezés már korábban beindult. Magába szippantotta egy erő, egy TUDAT, és ettől a pillanattól kezdve kezdett képeket látni és hangokat hallani. Saját párhuzamos életeit kezdte érzékelni előre és hátra mozogva az időben. Hamar rájött, hogy az idő, mint emberi fogalom létezik csak, valójában csak egy fókusz, egy nézőpont, semmi más. És hogy bármikor bárhol lehet, aszerint, hogy hova fókuszálja éppen figyelmét.
Tudta, hogy ez nem véletlen. Nem véletlenül van itt és most. Az elejétől fogva érezte, hogy a folyamatot csak engednie kell. Létezik számára egy önkibontó „programcsomag”, amivel összekötődött, ami magától és tökéletesen megtervezett módon hozza elé napról napra a megtanulandó leckéket, megéléseket és találkozásokat. Több évébe telt, mire megtanulta tudatosan irányítani fókuszált figyelmét és energiáit egyszerre. De a tudás, hogy biztonságban van, hogy mindezt egy VÉGTELENÜL SZERETŐ TUDAT részeként éli át, létrehozta számára azt a csodálatos és állandó érzést, melyben minden apró felismerésnek, apró élménynek és érzetnek egyformán tudott örülni. Tudta, hogy a világ végtelen és megismerhetetlen és hogy szépsége éppen ebben a végtelenségben és kiszámíthatatlanságában rejlik. Mindig elbűvölte, ha valaki valami újat mutatott neki. Aztán mindig rájött, hogy az a valami egyáltalán nem új, csak már elfelejtette. Sok-sok szeretett lény volt körülötte, minden lépését figyelték, már-már ők tanultak tőle és egyformán csodálattal adóztak minden élettel teli lélegzetének, tettének és gondolatának.
És most is. Mindent, ami eddig történt, átlélegezte a végtelen szeretet erejével, és hagyta, hogy úgy történjenek a dolgok, ahogyan történnek. Tudta, hogy ennél többet nem tehet. Engedi, hogy minden a legcsodálatosabb módon csomagolja ki magát évezredes álmából, mint egy gyönyörű isteni ajándék, a teremtés huncut tréfájának egyik legféltettebb kincse.
10. |
Hirtelen megcsörrent a telefon a zsebében. Szinte felugrott örömében. A többiek ijedten hőköltek hátra.
- Mi van?
- Telefonom van!
- Azt halljuk!
- Bocs, mindjárt visszajövök, de ez fontos.
Tudta, hogy a lány hívja és ez azt jelenti, hogy igen. Már napok óta erre vár, vagyis inkább minden pillanatban próbálja eltolni magától, hogy erre gondoljon. De a telefon azóta mindig a zsebében van. Az energiáit visszavonta, kiszállt belőle, magára hagyta, nem nyomult semmilyen formában. Nem figyelte és tudatosan elfordult, nem érezte. Nagyon nehéz volt, de tudta, hogy csak így lehet valóban az ő választása, az ő döntése az, ami következik. Azóta 5 nap telt el, és nem történt semmi.
- Szia.
- Szia – majdnem kicsúszott a száján, hogy édes, de beleharapott a szájába, hogy ne. Még ne.
- Összepakoltam a holmimat és kellene egy kis izomerő, hogy át tudjak költözni. Kölcsön tudod adni a kocsidat és esetleg ráérnél mondjuk holnap délelőtt? Vagy amikor jó neked.
- Hát persze. Nagyon szívesen. Már ma délután is akár.
- Meg sem kérdeztem, de hozom a zongorámat is. Nem baj?
- Dehogy. Tudom, hogy összetartoztok.
- Hát igen, ez így van.
- Amíg nem becézed és nem alszol vele többet mint velem, addig oké.
- Hé, mire célzol? Többet nem viszem az ágyamba, az biztos. Sokba került megjavíttatni. Valaki ugyanis ráfeküdt a 80 kilójával.
- 85.
- Pláne.
- Én nem tehetek róla, hogy mindenféle dolgokat az ágyadba cipelsz.
- Például téged?
- Én egyáltalán nem vagyok egy élettelen dolog, baby. Én nagyon is élek és szeretném, ha már Te is érezhetnéd …
- Na … ezt majd inkább személyesen … szóval holnap délelőtt?
- Egy óra múlva felhívlak és megbeszéljük a részleteket. Mennem kell, mert már nagyon integetnek a többiek. Szeretlek.
11. |
- Na? Már itt is vagyok.
- Látom, gyere be.
- Milyen más csupaszon ez a lakás.
- Igen, kicsit szomorú.
- De Te nem vagy az, ugye?
- Egy korszak véget ért.
- És itt hagyjuk a nehéz részeket ebben a lakásban. Azokat nem visszük át, jó?
- Mire gondolsz?
- Tudod Te azt.
- Igen, itt vesztünk össze utoljára.
- Akkor az lesz a legjobb, ha itt békülünk ki.
- Akkor ölelj meg.
- Alakítsuk át ezt az élményt, írjuk felül. Ez a három év jelképezi azokat az évezredeket, amikor nem lehettünk együtt. De most már vége. Vége. Érted?
- Igen, mégis könnyezem.
- Igen, mert nehéz volt. Rossz volt egymás nélkül, de már vége. Csak egy rossz álom volt, de most már mindketten felébredtünk. Gyere, ülj az ölembe, hadd meséljek el valamit. Már beszéltem neked erről, de nem mindent mondtam még el.
Amikor először éreztem az energiáidat, egy nagyon mély transzban voltam. Utaztam és a képek egy kristályhoz vezettek. Ez a kristály általam addig soha nem látott színekben pompázott. Hatalmas volt és nagyon vonzó. Ellenállhatatlan vágyat ébresztett bennem, hogy a közelében legyek. Hirtelen benne találtam magam. Soha nem éreztem addig hasonlót. Azt éreztem, hogy lebegek, és hogy olyan szeretet vesz körül, amire nincs is szó. Ott és akkor jelentél meg először nekem. Odajöttél hozzám és átöleltél. Pont úgy, mint most. Nem láttam a fizikai alakodat, csak éreztelek, de ez az érzés annyira belém ivódott, hogy tudtam, soha többé nem felejtem el. Tudtam és éreztem, hogy ez a SZERELEM. Semmi máshoz nem hasonlítható érzés. Akkor egy kulcsot adtál a kezembe, én pedig egy gyűrűt húztam az ujjadra. És bizony, ez a gyűrű most is rajtad van. Mert ez egy éteri gyűrű, kedves. Amikor fizikailag először láttalak és megéreztem valamit abból, ami ott történt velünk, a gyűrű biztos látványa vezetett tovább, maga volt az élő bizonyosság. És tudom, hogy mindennek így kellett lennie, hogy kellett még egy kis idő külön-külön, hogy tisztábban lássuk saját világunkat és benne önmagunkat. De most már senki és semmi nem állíthat meg bennünket. Mi összetartozunk és feladatunk van. Azt a feladatot kaptuk, hogy legyökereztessük a VALÓDI SZERELEM MINTÁZATÁT a fizikai világban, hogy az élet ezen a bolygón még csodálatosabb lehessen. Nagyon szeretlek és örülök, hogy végül Te is ezt választottad.
12. |
- Várj, segítek, inkább keresztbe tedd!
- Be se férünk egy liftbe.
- Hát igen, vagy a zongora, vagy én.
- Na tessék, már kezded?
- Dehogy – nyomja meg a lány orrát a férfi gyengéden. – Tudod, hogy nem, csak viccelek. Örülök neked és a zongorádnak. Madarat lehet velem fogatni.
- Akkor indítsd el a liftet, mert bennragadunk.
- Előre megyek és kinyitom az ajtót.
- Az jó lesz.
- HÚÚÚÚ. Ezt meg hogy csináltad?
- Mit?
Mindenhol a földön vörös rózsák, köztük itt-ott egy-egy fehér és sárga. Az egész lakásban finom virágillat és olyan hangulat, mintha Csipkerózsika most ébredt volna fel álmából. A lány érezte, hogy ez mostantól komoly. Veszélyesen komoly.
- Ezt hogy csináltad?
- Mit?
- Nagyon megleptél. Gyönyörűek ezek a rózsák!
- Tudod, van egy részem, aki rajong az efféle hóbortokért, imádja a színházat, a jelmezeket, a stílusos és finom dolgokat. És imádja a Nőt benned.
- Óh, hát ezt jó hallani és érezni is. Köszönöm.
- „Neki” köszönd meg, én csak kiviteleztem.
- És hogyan lehet „neki” megköszönni?
- Hát, például azzal, ha ma este felveszel valami dögös ruhát és eljössz „velünk” vacsorázni a kedvenc helyünkre. Zene, vacsora, egy kis bor, ünneplés.
- Hmmm, jól hangzik. Benne vagyok.
13. |
Ahogy belépnek az étterembe, több szempár is úgy mered rájuk hirtelen, mintha kísértetet látna. Ez volt a törzshelyük, sokszor vacsoráztak és buliztak itt együtt, de a lány, szakításuk óta, nem járt itt. Túl sok emlék fűzte ide, túl sok édesen fájdalmas emlék. Még most is érezte a finom borok és az áttáncolt éjszakák hangulatát.
- Jé, kit látnak szemeim!
- Nahát, ti itt?
- Jól látom, kéz a kézben?
- Kibékültetek?
- Gyertek, üljetek le és meséljetek! Téged már nagyon régen nem láttalak.
- Óh, kicsi lány, szebb vagy, mint valaha!
- Azért vannak itt más hölgyek is kérem, talán nem kéne mindannyiótoknak hirtelen az új falatnak udvarolni – szólal meg a társaság egyetlen hölgy tagja. - Nem látjátok, kis buták, hogy nem aktuális – mondja bizalmaskodó mosollyal.
Kínosan nevetnek mindannyian. A lány meg sem tud szólalni, annyira hirtelen és váratlan ez az egész. Peregnek előtte az élmények, a jól ismert arcok. Előjönnek az emlékek az idő fogságából, a sebek, melyeket ugyanezek az emberek szavaikkal, gúnyolódásukkal ejtettek rajta, miután kiderült, hogy vége. De nem megy bele különösebben, csak figyel. Érzi, hogy most ez az a pillanat, amikor nem kell megszólalnia. Már hallja is a választ.
- Bocs srácok, de ma kettesben szeretnénk lenni. Ünneplünk, majd talán máskor. Sziasztok!
Távolabb mennek a nyüzsgéstől és leülnek egy virágokkal jól körülbástyázott asztalhoz, jótékonyan eltakarva a kíváncsi szemek elől.
- Na, ez is megvolt. Ezen túl kellett esnünk. Jól vagy?
- Persze, minden ok.
- Erről még nem beszéltünk, de érzem, hogy vannak fájó sebeid. Nem tudtam róla, hogy cikiztek a „barátaim”. Tudod, a barátság is olyan, hogy csak akkor tudod meg, ki az igazi barátod, ha már nem vagy reflektorfényben. Amikor már nem vagy érdekes, vagy különleges. Csak egy ember vagy, ugyanolyan, mint a többi. Akkor kiderül minden.
- De nem vesztél össze velük?
- Nem, csak már nem osztom meg velük azt, ami történik. Úgysem értenék. Kevés olyan ember van, akinek mindent elmondhatok. Egy-két barát és Te. De ez elég is. A többiek csak töltődni jönnek a közelembe. De ez sem baj. A lényeg, hogy meg tudom különböztetni azt, amikor valaki elfogad, bármit mondok neki róla vagy magamról, vagy csak a mestert akarja bennem látni mindenáron, aki tökéletes. Nem vagyok tökéletes. A világon még egy Mester sem ment át úgy a fénybe, hogy minden tette és gondolata emberi mércével mérve is tökéletes lett volna. Éppen az különbözteti meg őket az „egyszerű” emberektől, hogy mertek a szenvedélyüknek élni, azáltal vezettetni magukat akár az egész világ ellenében is. A legfontosabb a fókusz, hogy tekinteted mindig a teremtéseiden legyen, hogy aszerint élj, amit meg szeretnél tapasztalni a világban. Hogy amikor egy gondolat a tudatodba szivárog, csak figyeled, hogy mi következik belőle számodra a jelenben. És ha nem tetszik, amit látsz, akkor eltolod magadtól és egy másik gondolatot választasz. Minden pillanatban újrateremted magad azzal, hogy választasz. Minden lélegzetvételeddel és minden pillanatodban. Most azzal, hogy rám figyelsz, már hoztál egy választást. Mert például unatkozhatnál is, vagy figyelhetnéd az étlapot. Vagy amikor az előbb beszéltek hozzád, és nem válaszoltál. Azt választottad, hogy nem mész bele. Belül érezted, mi minden van ott, sebek és viták, de azt választottad, hogy már nem érint meg és továbblépsz. Nem adsz neki energiát és ezáltal már el is engedted. Ez ilyen. Minden pillanatban választunk cselekvés és nem cselekvés között. És ha a cselekvést választod, akkor onnantól ott van a figyelmed. De, minden pillanatban újra választhatsz aszerint, hogy mit érzékelsz, mit látsz és hallasz. Nagyon sok minden feltárul az életedben, ha képes vagy egyszerre energiát fókuszálni és figyelni. … Bocs a kiselőadásért, szerintem most már nézzük meg az étlapot. A pincér már nagyon szúrós szemmel néz ránk.
- Hát igen, nem ehhez szokott, hogy csak beszélgetünk.
- Akkor talán rendeljünk egy üveg finom bort. Vagy pezsgőt?
- Inkább bort, de előbb válasszunk ételt!
- Rendben hölgyem, akkor most előre engedem a gáláns urat bennem. Mit szeretnél enni?
14. |
- Finom ez a sajt …
- Igen, a konyha még mindig a régi. Hála istennek! De fogunk keresni egy új helyet, ami mindkettőnknek új. Nem kötődnek hozzá emlékek. Nem mintha ez baj lenne, csak érzem, hogy benned ez most aktivizált néhány régi dolgot.
- Igen, még mindig nagyon sok félelem van bennem. Néha olyan vagyok, mint egy riadt kislány. Sokszor kérdezem magamtól, hogy vajon felnövök-e valaha? És hogy meddig tart még ez egyáltalán? Amikor veled vagyok, érzem a biztonságot, sok erőt adsz nekem, de nem lehet mindig csak rád támaszkodnom. Ez neked is nagyon fárasztó lehet, bár nem mondod. Szeretnék most már stabil lenni. Elő kell tudnom hívni magamból az erős férfi-énemet is, ha valóban SZABADON SZERETNÉK ÉLNI a világban! Néha fel is bosszantom ezen magam, amikor utólag látom, hogy megint mekkora csitri voltam.
- Valóban ott van benned a kislány, de a Nő is. Párhuzamosan. Sokszor éled még a kislányt öntudatlanul, de a Nő, az a ragyogó és teremtő Nő is ott van. És én hozzá kapcsolódom. Őt érzékelem benned és ezáltal táplálom is, hogy minél inkább és többször megjelenhessen a mindennapokban. De Te is tehetsz ezért, azzal hogy megengeded magadnak, hogy Nő legyél. Hogy megengeded magadnak, hogy rábízd magad egy Férfira. Mert ez elsősorban a bizalomról szól. A feltétel nélküli bizalomról bennem és magadban. És akkor, ha ez megvan, már nincs akadálya, hogy a benned szunnyadó Nő felébredjen és meglássa bennem a Férfit. Mert még nem mindig látod.
- Ezt most nem értem. Nem látom benned a Férfit?
- Bizony. Inkább kapcsolódsz az apai énemhez, mert az ad biztonságot, és a Teljes Férfit csak óvatosan közelíted. De az egészben az a jó, és azért van így, mert az érzékeiddel, a Teljes Lényeddel sokkal többet felfogsz már ebből a Férfiból, mint amennyinek tudatában vagy. Ilyenkor érzed a végtelent és a beteljesülés halálélményét.
- Halálélmény? Most mire gondolsz? Nem a férfiak halnak bele egy kicsit fizikailag minden alkalommal?
- Jaj, Te! Mindjárt meghúzom a füledet! Nem erről beszélek.
- Jól van na, csak vicceltem. Annyira komoly vagy. De ez jó. Jó, hogy van kivel megbeszélni. Most érzem csak, hogy mennyire hiányoztál.
- Igen, ez így van. Tudod, a valódi Szerelem kicsit halál is. De „jó halál”, mert rögtön megszülethetsz általa ugyanabba a testbe TELJES EMBERKÉNT. Ahol többé már nemcsak Nő, de Férfi is vagy, mert a SZERELEM révén integráltad a másik feledet.
- Ezt most nem értem. Először engedjem meg magamnak, hogy Nő legyek, aztán rajtad keresztül fog érkezni a férfi-énem?
- Valami ilyesmi, de mégsem. Tudod, ha képes vagy valóban Teljes Nővé válni és félelem nélkül befogadni a Férfit, teljesen és egészen, nemcsak testileg, de lelkileg és szellemileg is, akkor megnyílik az a csatorna benned, amibe a saját férfi-részed be tud csatlakozni. Ez addig nincs nyitva, amíg félsz, félsz a férfiaktól konkrétan, vagy általában. Tudom, hogy erre nagyon sok okot adtunk már eddigi életeidben, vagy csak a jelenlegiben is, de ez nagyon fontos, hogy ezeket a félelmeidet el tudd engedni. Addig ÉN sem tudlak teljesen betölteni, csak amennyire engeded. Pedig semmire sem vágyom jobban.
- De hogyan lehet ennyi félelmet elengedni? Amikor időnként belenézek ezekbe, azt látom és érzem, hogy valami nagyon mélyről jövő és ősi félelem van bennem. Valami olyasmi, amit nem tudok elmondani, csak érezni. És ez olyankor nagyon visszaránt magamba, és fájdalmas gondolataim lesznek. Még élni sincs tovább kedvem.
- Tudom, édes. Éreztelek már ilyenkor is. Tudom, mi ez. Visszamentem abba pontba és megláttam azt a pontot, ahol ez a sérülés keletkezett. A női lélek sebe ez. Legközelebb, amikor újra előjön, visszamegyünk oda, hogy meglásd és meggyógyítsd, hogy többé ne csak a fájdalom, hanem az ebből megszülető tapasztalat is élővé váljon benned. Hogy tudj másképpen dönteni és másképpen látni azokban a helyzetekben, amikor újra előkerül. De most ígérd meg, hogy nélkülem nem próbálkozol ezzel!
- Nem tudom, miről beszélsz, de megígérem.
- Ezért is szerettem volna, hogy egészen közel lehessek hozzád, mert látom, hogy most már ez következik. És ebben nem szeretnélek magadra hagyni, hiszen együtt éltük át. Részben én okoztam magát a fájdalmat is, de ezt ott és akkor majd megérted, addig nincs miről beszélnünk. És mielőtt szabadkoznál, teljesen természetes, hogy segítek. Hogy valóban repülj, s ne csak nézegesd a szárnyaidat.
- Ez most új. Nem is értem. De majd biztosan.
- A lényeg, hogy szólj, ha nem venném észre, hogy segítségre van szükséged, mert megint jönnek azok a nagyon félelmetes érzéseid. Jó? Csak ennyi. A többi úgyis alakul magától. Kérsz még valamit?
- Nem, tele vagyok. És elálmosodtam, pedig még korán van. Biztosan a bortól.
- Talán igen, talán nem. Akkor fizetünk és megyünk.
15. |
- Mérhetetlenül szeretlek baby. Nem tudom ezt neked elmondani emberi szavakkal. Az, hogy itt vagy velem újra, és hogy tudatosan engem választottál az átélt kínok és megpróbáltatások után is, ez maga a bizonyosság. Az élő bizonyosság arra, hogy összetartozunk.
- Annyira jó veled lenni, érezni a testedet, összekapcsolódni. Nem tudom, hogy ez a képességem hogyan és mikor jött elő, de tudom, hogy Te hoztad elő belőlem. Hogy képes vagyok annyira megnyílni és befogadni téged, hogy már nem is tudom, hogy hol kezdődök én és hol vagy te. Olyan mintha minden sejtemben külön éreznélek és ez a mennyei bizsergés … Bárcsak soha ne érne véget!
- Ez maga a beteljesült örökkévalóság. Ez a SZERELEM, az összeolvadás násza, az istennel való egyesülés előképe. A MINDEN AMI VAN egyik legcsodálatosabb ajándéka az Embernek. Ajándék, melyet a legtöbben elhajítanak, mielőtt kicsomagolták volna. Mert fennakadnak a csomagolás mikéntjén és formáin. Pedig ez az érzés bárkivel és bárhol megélhető. Ha Te már benne vagy, bárkit beemelhetsz magaddal. Ez ebben a csodálatos, hogy úgy terjed, mint egy vírus.
- Akkor én most egy vírusgazda vagyok!
- Igen, édes. Egy soha véget nem érő tánc részese, a teremtő elv női lényege! De inkább abbahagyom a beszédet, mielőtt nagyon elszállnék! A szavak úgysem fontosak. Csak az érzés. Szerintem menjünk bele újra!
- Kis telhetetlen!
- Én? Én éppen a beteljesítő vagyok. A telhetetlen csak Te lehetsz.
- A kis ravasz! Még hogy én vagyok telhetetlen!
- ???!!!
- Rendben, vállalom. Nem is tudom, hogyan tudtam enélkül eddig egyáltalán létezni ...
... ... ...
