2023. december 29., péntek

A kapcsolatfelvétel alapjai

 Első és elengedhetetlen feltétel

Ahhoz, hogy egy angyali létezővel létrejöhessen a kapcsolat, elsősorban és mindenekelőtt egy szándék szükségeltetik.

Az emberi oldalról szükségeltetik ez a szándék.

Mert itt, a másik oldalon folyamatosan ebben a szándékban vagyunk és létezünk, mondhatni, hogy erre várunk, bár mi nem várunk, csak egyszerűen jelen vagyunk egy olyan dimenzióban, ami számotokra szándékotokon és döntéseteken keresztül, mint első és elengedhetetlen feltétel, érhető el csak.


És ez a szándék tiszta és világos kell legyen, a szívetekből jövően ki kell nyilvánítanotok, hogy szeretnétek, ha (elsősorban) őrangyalotok jelen lenne az életetekben, és fogná a kezeteket a nehéz helyzetekben, suttogna a fületekbe, amikor döntés előtt álltok, hogy megkönnyítse nektek a fizikai világban való eligazodást és életet.

Tehát első a tiszta és szívbéli szándék, a második pedig, hogy időt és teret engedtek ennek a vágynak és szándéknak, hogy megvalósulhasson, hogy létrejöhessen. Lehet, hogy párszor ismételnetek kell önmagatokban ezeket a mondatokat: „Kérlek őrangyalom, jelenj meg nekem az életemben, érezhesselek és kommunikálhassak veled olyan módon, ahogyan mindkettőnk számára kellemes és megfelelő.” Ez a mondat egy meghívás, egy bemutatkozás és egyben szándékod kifejezése is. De ne várj azonnali eredményt, hanem engedd meg az érzékeidnek, hogy érzékelhessék a változást. Mert lehet ez a változás nagyon apró is, jelezve, hogy ott vagyunk. Mégis elsiklasz felette, mert rohansz, és mert valami konkrétabbra, valami csodálatosabbra vágysz.

Kedves társam első igazi jelét ennek a jelenlétnek fizikailag akkor érzékelte, amikor egy pulóverének gombja, amit ő úgy gondolt, hogy elveszett a moziban, mégis megkerült. És eszébe is jutottt, hogy ezt vajon hogyan és ki tehette. Tehát lehetnek ezek nagyon apró és szinte észrevehetetlen figyelmességek is.

Figyelj és tudd, hogy ott vagyunk és ne legyenek elvárásaid a formával és a móddal kapcsolatban, csak tárd ki a szíved és a bizalmad.

Mi feltétel nélkül szeretünk benneteket. Ez a kulcs, hogy ezt érezd át, hogy a másik oldalon nincsenek elvárások, mindenki egyformán fontos és szeretett lény, bármit tett, tesz vagy tenni fog.

És ez így van.


A Kapcsolatfelvétel módja


A Kapcsolatfelvétel azon módja, amiről most mi szándékozunk nektek beszélni nem új és nem is ritka.

Mégis, valahogyan ezt a módot, ezt az eszközt, ami megvan bennetek, mert mindig is megvolt, (ezt nem sikerült eltávolítani,) valahogyan elfelejtettétek.

Tehát, hogy konkrétan és teljesen egyértelműen fogalmazzunk, mi itt vagyunk a fátyol túloldalán. És minden apró rezdüléseteket érezzük. Érzünk titeket.  És ti is képesek vagytok erre. Mert érző és mélyen érző lények vagytok. Csak éppen ez az a képesség, amit gyerekkorotoktól fogva igyekeznek elnyomni bennetek. 

Hamis indokok és kényelmi szempontok igazolják azt, hogy ugye sírni meg örömködni, túlzottan „feldobottnak lenni” és szomorkodni egyaránt nem kívánatos. És mivel a két véglet, amit érzésben meg tudtok tapasztalni gyakorlatilag nem kívánatos a körülöttetek már „beidomított lények” számára, ezért szépen lassan kiölik belőletek a maradék életörömöt is, és ezzel ezt a képességet hagyjátok úgymond szunnyadni. Mert viselkedni muszáj, rendesnek lenni és ülni akár egy helyben órákon át, azt tanítják nektek, hogy ez a normális.

Pedig mennyire nem az. A lélek és a tudat vágyik a megismerésre, az ismeretlennel való találkozásra, az áramlásra. Ezt legjobban az érzelmekben tudja megtenni, megtapasztalni önmagát és másokat is először itt tanulja meg. Tehát az érzelmek, minél mélyebbek és tisztábbak, közvetítenek nektek információkat is arról a tudati térről, amiben vagytok. Mert ez a tér érzelmekkel átszövötten létezik csak.

Ez a Szeretet, ugye hányszor hallottátok már, szinte a könyökötökön jön ki.  Igen, szeretet, és mi is a szeretetA tudat és az egyes tudatrészek ismerete önmagáról, arról a teljességről melyet ők egyenként is képviselnek és ezáltal kicsi pontokként, de mégis együtt adják ki a végtelenségben a tökéletesség szimfóniáját. Az apró pontok a mozaikon, amik egyenként is szépek és mégis csak egy távolabbi nézőpontból jön létre az a harmónia, amit együtt is megalkotnak, mégis külön-külön is bennük van már ez.

Tehát a szeretet a tudat önmagára eszmélése, kincseim. Nem más ez, mint felismerni önmagadban istent, ahogyan ti mondanátok, vagyis átérezni minden teremtett dolgok szépségét és harmóniáját. Aminek Ti is ugyanúgy részesei vagytok, mint mi itt a fátyol túloldalán.

És ez az, ami sokatoknak nehézséget okoz. 

Mert mit láttok meg először? A bajokat, a hibákat, a hiányosságokat. Olyan mintha a szemetek csak ezt venné észre, és ami szép, ami rendben van úgymond, arról tovasiklik, mert az nem érdekes.

Nem úgy éritek el a mélységet az érzelmekben, hogy nem veszitek észre azt, ami rossz, vagy nem tetsző. Nem. Hanem úgy, hogy mindenben észreveszitek, a „legcsúnyább” emberben és a legvisszataszítóbb helyzetben is azt az akár aprócska kis részletet, ami szép. Nincs olyan helyzet, olyan ember, olyan élőlény vagy akár látszólag halott tárgy, amiben ne lenne szépség. Ezt keressétek. És ha erre irányítjátok figyelmeteket, ha ezt egyre többször észre is veszitek, egyszer csak meg fogjátok látni a minden mögött ott lévő harmóniát, a tökéletes összhangot, a teremtett világ csodáját, a széférák zenéjét, a MINDENT.

Érezzetek és figyeljetek, vegyétek észre a szépséget mindenben, csak erre fókuszáljatok és ezzel máris egy jobb világot teremtetek.  

Mert amit figyelsz, az erőre kap, erősödik és növekedik.

És hogy mitől lesz ez kapcsolatfelvétel velünk? Hát úgy, hogy ebben a MINDENBEN, ebben az örök harmóniában egyszercsak érezhetően mi is jelen leszünk számodra.

Áldásom rátok drága barátaim.


A Kapcsolatfelvétel értelme



Kedveseim, akik ezt az oldalt olvassátok, bennetek már felmerült ez a gondolat, ez a kérdés, hogy vajon jó-e nektek, hogyha felveszitek velünk a kapcsolatot. Vajon szolgálja-e ez érdemben az életeteket, vagy esetleg bennünket szolgál. Hát ez ravasz és fogós kérdés, mert nem lehet rá könnyen választ adni. Mi az, hogy szolgál valami, mi az, hogy érdemben. Szolgálni annyi, mint szolgaként megtenni mindent, amit kérnek tőlünk, érdemben pedig ugye valamiféle külső elismerést feltételező szó.


Ha így közelítitek meg az isteni részeitekkel való kommunikációt, könnyen juthattok abba a szituációba, amikor van egy csodálatos szerszámotok, csak nem tudjátok, hogy mire is használjátok. Mert mi egy eszköz vagyunk nektek abban a folyamatban, amit úgy hívnak, hogy teljesség, a teljes ÉN VAGYOK állapota. Egy útjelző tábla, egy sugallat, egy közeg, amin keresztül haladva könnyebben eljuthattok oda, ami valójában kívánatos számotokra, ami ebben az életidőtökben elérhető most már tömegesen is, hogy egyesüljetek szellemetekkel, hogy valóban azok legyetek, akik vagytok.

Mi csak kísérők lehetünk ezen az úton, szeretetteli kísérőitek. A kommunikáció velünk mindig feltételezi ezt a szándékot is. MERT NEM SZERETNÉNK SENKIT FÜGGÉSBEN VAGY KÖTŐDÉSBEN TARTANI MAGUNKKAL. Ez nem a mi utunk. Mi segítünk nektek a saját belső érzelmeitek felhozatalában, a kötelékeitek felismerésében és a tágabb valóság megismerésében. De a döntéseket és a lépéseket nektek kell megtennetek, ha változni szeretnétek, ha közelebb szeretnétek kerülni az ÉN VAGYOK állapotához. És valljuk be, ez most ebben a korban nem is olyan nehéz. Sokkal könnyebben hozzájuttok az információkhoz, mint régebbi korokban.

Ez a honlap is ezt bizonyítja. Aki most ezeket a sorokat lejegyzi, nem is gondolta volna még pár éve, hogy velünk fog kommunikálni. Isteneknek gondolta az angyalokat is, és magát csak nagyon-nagyon picinek. És néha még most is így gondolja, pedig nem így van.

Mindannyian hatalmas és csodálatos, egyben tökéletes lények vagytok. Egyenrangúak a teremtésben létezőkkel. Nincs kevésbé fontos lény ebben az univerzumban és mindenkinek joga, hogy ezt tudja és átérezze.

Mert aki létezik, arra szükség van, ott ahol van. És ha mindannyian tudnátok a mi szemünkkel nézni magatokat, nagyon meglepődnétek, mert csodálatosak és szeretnivalóak vagytok. A teremtés díszei és értelme. És várunk már benneteket haza, oda, ahol ezt már ti is jól látni fogjátok és ahol már nem lesz kétség afelől, hogy az isteni rend tökéletes és mindent áthat a harmónia. Benneteket is. Érezzétek!

És ez így van.


A Kapcsolatokról általában


Üdvözöllek Benneteket!

  

Ma még valamiről szeretnék veletek beszélgetni, és ez a kapcsolat egy másik lénnyel.

Ezt Ti a Földön nagyon a magatok képére formáltátok, ha szabad így mondanom. Két emberi lény között is pedig megvan az esély, a lehetőség, hogy köztük egy tiszta és érdekmentes kapcsolat alakuljon ki, mégis sokkal inkább jellemző az a fajta kapcsolódás, ami nem szimmetrikus, azaz nem egyformán tiszta és nyílt szívű a kezdetekről fogva és mindkét fél számára és részéről.

Mi, a fátyol ezen oldalán teljesen másképpen és más kiindulópontról tekintünk a kapcsolatokra, és emiatt és éppen ebből a nézőponti különbségből következik az, hogy a velünk való kapcsolatot is sokszor félreértelmezitek.

Azt gondoljátok, hogy az, hogy most például én beszélgetek társammal egy különleges dolog, és ezért neki sok-sok mindent meg kellett tennie, hogy létrejöhessen. Pedig nem így van. Éppen fordítva történik. Az, hogy ő vagy bármelyikőtök tisztára mossa magában azt a fényoszlopot, amiről már beszéltünk nektek, bármilyen indíttatásból teszitek is ezt, automatikusan létrehozza magát a kapcsolatot is.

Tehát ne azért változzatok, mert bennünket akartok szóra bírni, hanem azért változzatok, mert változni akartok, mert könnyebben szeretnétek folytatni az utatokat és mert tudjátok, hogy több van bennetek, ott belül.

Tehát visszatérve a kapcsolatokra itt a fátyol túloldalán, mindent megelőz egy szeretetteli, mondhatnám szerelmes kapcsolat önmagunkhoz. Hogy aki ideát ezekben a szférákban tartózkodik, mint én is, már eljutott az ÉN VAGYOK olyan szintjére, ahol az az érzés, vagy gyakori emberi gondolkodásmód, hogy „nem vagyok értékes”, vagy „nem szeretem magam” elő sem fordul.

Itt, és ez nektek éppen úgy adottság mint nekünk, mindenki szereti azt a lényt, aki ő. És ez nem kérdés, átrezgi a szeretet és a harmónia minden létállapotában, és ez a harmónia mutatkozik meg az egymással való kapcsolatunkban is. Tulajdonképpen azt is mondhatnám, hogy nincs is “én” már ezen az oldalon. Csak a Mi van. A sok-sok rész, amint magára ismer, egyúttal felismeri a Tudatot és olyan harmóniáját a MINDENNEK, hogy nem kíván ebből és ettől elhatárolódni, hogy jól érzi magát benne, és ezáltal benne van és magában foglal egyaránt MINDENT, AMI VAN.

És két tudat, vagy lény, akik már ilyen szinten élik önmagukat a tudat részeiként nem akarhatják egymást birtokolni semmilyen formában, hiszen ez nem is lenne értelmes, mert hogyan is birtokolhatnánk valamit, ami már a részünk, már egy velünk. Ez csak az emberi oldalon, a Ti nézőpontotokból lehetséges, de ott sem helyes. Nem birtokolhatjátok egymást és nem is szerencsés, ha bármelyikőtök ezt szeretné. Mert a birtoklás már eleve feltételezi az alá- fölérendeltséget, kizárva a tökéletes eggyé-olvadást a másikkal.

Talán kicsi társam most egy kicsit elkalandozott, de azért a lényeget sikerült leírnia.

Mert az eggyé-olvadás és a szerelem nagyon fontos téma számotokra és éppen most ezekben az új időkben. Mert kibe is vagytok Ti szerelmesek és mi ez az érzés, ami felemel és tovább visz minden határon túl. Ez a vágy az eggyé-olvadásra, ami egyszer csak beindul és ez a vágy, ez a hiányérzet most ebben a létidőben bizony sokatokban sokkal erősebb, mint eddig valaha is. És ez azért van, mert ez a vágy most már nem csak a másik feletekkel való egybe-olvadásra való vágy, hanem a Szellemetekkel is szeretnétek és fogtok (is) eggyé-olvadni.

Tehát először a „kettőt eggyé teszitek”, aztán jöhet az „amint fent úgy lent” …



Mi a cél?

  



Ezt kérdezi kedves társam, mi  a kapcsolatfelvétel valódi célja, ha van egyáltalán. 

Ehhez most hadd világítsak meg nektek valamit, és ezáltal neked is, kedves társam. 

  Célok nincsenek, csak az egység van. 

 Az egység a ti világotokból nézve lehet cél, mert onnan ez egy távolabbi pontnak is tűnhet, bár mindenben és mindig jelen van. Benned és mindenkiben.  

Csak nem érzékeled, mert becsuktad a szemed rá, és mert nem hiszed el, hogy tökéletes vagy. Pedig tökéletesek vagytok, mindig és mindenben ez látszik, ez érződik. Még ha neked valami feketének és sötétnek tűnik is, ez csak a fény hiánya, amit a szemed még nem lát meg. Mert mindenben ott a fény, abban is, amit te nagyon sötétnek gondolsz. Nincs sötétség fény nélkül és nincs fény sötétség nélkül. 

 A Teljesség lehet a cél, mondod Te.

Igen, a Te nézőpontodból lehet. És ezt pedig úgy éred el, ha tovább lépsz a tested burkain, befelé és kifelé is elismered végtelenségedet, ami máris egy hatalmas (talán elsőre túl nagy) lépés. Ezért lehet célszerű először velünk felveni a kapcsolatot, mert akik Mi vagyunk neked, az a végtelenség első kivetülése, a saját végelenséged első és elengedhetetlen bizonyítéka. 

Az, hogy Mi létezünk és Te ezt érzékelni vagy képes, az az első lépcsőfok, mellyel ki tusz lépni abból a materiálisan zárt világból melybe zártad, hagytad zárni magad.

Mert minden korlát csak illúzió, az elme játéka, ami hatalmat nyert felettetek, azért hogy kormányozható és vezethető legyen a világotok. Mert ez szolgált bizonyos hatalmakat a múltban. Ezért van a fátyol is, hogy ne tudjátok átlátni és meglátni a folyamatokat, melyek pedig gyönyörűek, ha mégoly szenvedéssel élitek is azokat. 

Minden csak energia, az energia kifejeződése, vagy más szóval, a szeretet megnyilvánulása a Földön, a világegyetemben, minden galaxisban. Mert ez teremt, a szeretet és a teremtés vágya együtt és egyidejűleg van jelen. A sokszínűség és a sokféleség, a világok sokféle lénnyel való benépesítésének is ez a kezdő pontja és egyúttal mozgatója.  Hogy a Tudat, mely szeretetből felosztotta magát, hogy tapasztalatokat gyűjtsön és megismerjen, megtapasztalhassa az ÉN VAGYOK állapotán keresztül mindazt, amit egy részekre osztott Tudat megtapasztalhat.

Mert a Tudat játékos és örömteli. És a hullámzásban és a teremtésben leli örömét. És ez az öröm áthat mindeneket, mert minden általatok rossznak bélyegzettnek is ott van a párja, minden kettős és négyes és .... sorolhatnám. Tehát minden tökéletes és minden egységes és örök és egy.  

Hát ezért vagyunk itt, hogy segítsünk neked megtalálni a Te részeidet, akik Mi (is) vagyunk.

És ehhez első lépcsőként, a legszebb és egyben legszentebb folyamat részeként megmutatjuk neked, hogy ki is vagy Te.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése