A döntésekről - azaz az ébredési folyamatról dióhéjban

Sokáig forgattam magamban ezt a témát és még mindig forog. Mint a mosógépben a ruha, hátha tisztább és illatosabb lesz, mire elkészül.

Amit most leírok pillanatfelvétel, ne vedd túl komolyan.

Sőt!

Kérdőjelezd meg minden mondatomat. Ha valamely mondat nagyon tetszene, vedd a negatívját és azt is forgasd meg, érezd át. Milyen érzés?

Vagy ha valami nagyon ellenedre van, azzal is tedd meg ugyanezt.

A valóság nem fekete és nem fehér, csak van.

Olyan, amilyen Te vagy, színes és sokoldalú. Légy bátor és kérdőjelezz meg mindent. MINDENT!!!

Tehát, döntések. Vagy másképpen választások.

Mi az hogy döntés, választás? Mert ugye már a vízcsapból is ez folyik, dönts, válassz, válaszd a jobbat, az Újat, a mitoménmilyet …

Vajon mikortól döntünk, választunk VALÓBAN? Beleszületve egy látszólag kész világba, kitöltve a nekünk mások által szánt helyet, dönthetünk-e vajon kedvünkre, szabadon?

És miről is döntünk életünk első, öntudatlan szakaszában … Milyen döntéseket, választásokat hozunk nap-mint-nap?

Például, hogy piros vagy kék fogkefével mossunk-e fogat? Vagy, hogy melyik templomba járjunk? Esetleg, hogy együnk-e húst, avagy nem. Le akarjunk-e fogyni, vagy mégsem? Legyen-e esküvőnk, gyerekünk, új munkánk, autónk, házunk, bankbetétünk, vagy ne legyen. Kinek ígérjünk és mit? Kire szavazzunk, melyik újságot, honlapot olvassuk. Hogy milyen telefonunk legyen, azon kivel beszélgessünk és kivel ne. Kit utáljunk és kit szeressünk. Hova menjünk nyaralni. …. Rendkívül hétköznapi és fontos döntések.

De vedd észre, hogy amikor döntesz, már egy hiedelemrendszer, egy hitrendszer kellős közepébe helyezted magad, már ÖNTUDATLANUL kijelentettél magadról valamit, meg sem kérdőjelezve az alapokat.

Maradjunk a fogmosásnál. A templom kicsit húzósabb téma.

Tehát, azzal, hogy eldöntötted, hogy melyik fogkefével mosol fogat, már elismerted, hogy fogat pedig mosni kell. (Az afrikai bennszülöttek nem mosnak fogat, mégis egészségesebb a foguk, érdekes.) Fogkefével kell. Fogkrémmel kell. Fogkefét venni kell. A boltban fizetsz érte, kvázi kell, hogy legyen rá pénzed. Tehát pénz kell. „Jó esetben” dolgozol érte. (Azt a lehetőséget, hogy bankot rabolsz, vagy nyersz a lottón, most inkább kihagyom, de attól még ez is létezik.) Örülsz, hogy van munkád. Bejársz dolgozni és keresed a pénzt. A pénzzel gazdálkodsz, tehát életre hívod az összes ezzel kapcsolatos létező lehetőséget, a számláidat, a bankokat, a tőzsdét, a kölcsönt, az árfolyamot, a befektetési lehetőségeket, a kamatot, a kamatos kamatot … stb. stb. És a jegybankot, annak elnökét, a kormányt, a parlamentet és a politikát. Ezekre is mind ÖNTUDATLANUL, DE igent mondtál akkor, amikor döntöttél arról, hogy fogat mosol egy fogkefével. Hát igen.

Így bontódik ki a valóság, felfelé és lefelé is végtelenül.  Ez fontos tudás, ezt majd még "kibontjuk". Haha. Mondta valaki közben.

Bele vagy ágyazva egy hiedelem- vagy hitrendszerbe, és észre sem veszed. Döntéseket hozol nap mint nap, elfogadva a tömegtudat által eléd tárt választási lehetőségeket. Mert hát nem tehetsz mást. Csak abból tudsz választani, amit ismersz. Amit eléd rak az életed. Amit felismersz, amire nyitott vagy. Dönteni és választani csak abból tudunk, amit már ismerünk. (Valóban? Ez már egy másik írás témája lesz ... hogy hogyan sokszorozzuk meg választási lehetőségeinket ... Bizony angyalom.) 

Aztán egyszer csak elérsz egy ponthoz, amikor megtapasztalod, ha megengeded magadnak, hogy több vagy, mint a tested.

Hogy nem tudsz semmit magadról, a világodról meg még annyit sem.

Meg vagy zavarodva. Most kívül vagyok, vagy belül?

Hol vagyok én, melyik része a testemnek vagyok én? Én vagyok egyáltalán, vagy csak olyan mintha léteznék … ?

És elkezdődik a keresés, szeretnél megérteni többet magadból, megtalálni a jelmezek alatt azt, aki valójában vagy. Ekkor nagyon nyomaszt a sok, már meghozott döntés, ami elhamarkodottnak tűnik, mindegyik külön-külön is, és együtt is mintha akadályozna, lök vissza, ellök magadtól és úgy kell kapaszkodnod, hogy visszatalálj önmagadhoz.

Elkezded hámozni magad. Ekkor sok minden magától elévül, leválik rólad. Elhagynak tárgyak, emberek, helyzetek. A kép egyre világosabb, de önmagadról még mindig nem sokat tudsz.

Egyre több fájdalmas emlék jön fel, mostani életedből, akár előző életeidből is. Sírsz és sajnálod magad. Nagyon. Utána meg utálod magad. Hogy miért nem tudtad Te már ezt akkor? !!!! (Tudtad, légy erős.) Haragszol, haragszol a világra, magadra, a szüleidre, a párodra, a gyerekeidre, a tanáraidra, a politikusokra, mert hát ők okozzák ezt az egészet, hogy neked most rossz. Tényleg?  

Te még mindig nem vagy sehol, csak a hiányodat érzed, önmagad hiányát. Valahol lenned kell, és ez a nem-lét már valami. Ez már jó jel, hogy hiányzol magadnak. Akkor talán elég nagy már az a vákuum, amibe becsusszanhatsz.

De előtte még fontos dolgot kell megcselekedned, vagy inkább életre hívnod. Egy olyan állapotot, mely önmagad kihámozásának egyenes eredménye és értelme is egyben, HOGY SZERETED MAGAD. HOGY KÉPES VAGY SZERELMET ÉREZNI ÖNMAGAD IRÁNT. FELTÉTELEK NÉLKÜL ÉS SZABADON. ELFOGADOD MAGAD, MINDENT ELFOGADSZ, BELEÉRTVE AZT A HELYZETET IS, AMIBEN ÉPPEN VAGY. HOGY NEM HIBÁZTATOD MAGAD SOHA TÖBBÉ, ELFOGADOD AZ EDDIG BEJÁRT UTADAT OLYANNAK, AMILYEN. ÉS NEM KAPASZKODSZ SOHA TÖBBÉ MÁSBA.

És megtörténik A CSODA !!!

Hosszú folyamat eredményeként és egyéni módokon, de végre ITT VAGY.

Megtapasztalod, hogy milyen az, amikor EGÉSZ ÉS TELJES VAGY.

Ki tudod mondani és érezni tudod, hogy VAGYOK. ÉN VAGYOK.

Belélegzed magad egyre többször és éled magad, először csak percekre, aztán órákra, napokra is szívesen, ha lenne rá időd.

De nincs. Egyszer fent, aztán lent. Egyszer mennybéli boldogság, extázisig fokozódó örömérzet, repülés, kiterjedés, szerelem, MINDEN. A következő pillanatban zuhanás, mert megint mehetsz vásárolni, vagy bemész dolgozni. Kifizeted a számláidat, elmész a gyerekért az oviba … És kiesel. És azt érzed, hogy ezt nem lehet kibírni. Te a repülést választanád, de akkor ki ad enni a gyerekednek.

Ez egy fontos pont. Mert itt azt gondolod, hogy neked innen menekülni kell. Márpedig minél hamarabb, mert nem akarod ezt a kettősséget. Csak fent akarsz lenni, nem akarsz visszajönni, mert fent sokkal jobb. Elviselhetetlen ez a repülés-zuhanás állapot. És az, valóban. Nehéz.

És akkor azt gondolod, hogy téged valaki biztosan meg fog menteni, hogy majd jön valaki, aki neked segíteni fog, hogy a repülés állandósuljon, hogy mindig ezt érezhesd. Valaki, a földönkívüliek, vagy Adamus, vagy Jézus, vagy valaki. Kell, hogy jöjjön és segítsen, kell legyen valaki, aki majd kiemel innen. De nem.

Mindenki itt van, de nem tud téged kiemelni, mert NEM VAGY MÁR MAGADBAN. Nem vagy a testedbe zárva …

A tested csak egy része a lényednek, csak egy ujjlenyomat egy háromdimenziós közegben, de TE VAGY AZ UJJ, A KÉZ, A KAR ÉS A TEST IS.  

A másik feled is Te vagy!!! Állandó ölelésben vagy, csak vedd észre, kérlek.

A felismerés már megvan, a folyamat halad előre.

Amikor mindez állandósul és már nem tud semmi kiejteni ebből a TELJES-TEST-ÉRZETBŐL, na, onnantól kezdve beszélhetünk ÉLETRŐL, SZERELEMRŐL, ÉS VALÓDI, TUDATOS DÖNTÉSEKRŐL.

ÉS amikor EZ A TELJES-TEST-ÉRZET MEGVAN, tudni fogod, hogy nem a menekülés az út, hanem éppen az ellenkezője:

TELJES LÉNYED ÉLETBE HÍVÁSA. 

ITT ÉS MOST.

MINDEN DIMENZIÓBAN.