Most jött el az ideje, hogy ezt is feltárjam. Segítségül az utánam jövőknek. Hogy lássák, hogyan zajlik, amikor valakit odaátról munkába vesz(nek) önmaga kiterjedt része(i). A lényeg a folyamat, mert azt elég jól leírom, bár az apropó, amiért az írás született, egészen más volt :) De innen, a távolból nézve, jól sikerült. Most, hogy ez a réteg is leválik, nincs több titkolnivaló. Jó olvasgatást kívánok! (2015. 05. 13., 2016. 06. 09., 2016. 07. 04.)
Öninterjú (2011. szeptember 9.)
Miért nem vállalod fel az arcodat, a nevedet? - régebben sokszor megsebzett ez a kérdés. Ma már nem, mert megkaptam rá a választ innen belülről.
És ez az a kérdés, amiért tulajdonképpen tollat ragadtam. Ha már van egy kérdés, amit nekem szegeztek, legyen rá válasz is. Saját belső és számomra igaz válasz. (Persze az igazság is mindig változik, mint minden,de ebbe most ne menjünk bele, túl hosszú lenne kifejteni.)
Mert sokszor jön ez a fajta kétség, vagy inkább kételkedés abban, amit csinálok, hogy miért nincs ott egy arc, egy név. Hogy "csak az a valódi, aki arcát, nevét adja hozzá". (Ja. Meg aki ezt mondja, az is leginkább önmagát akarja ezáltal hitelesíteni. Pedig hitelesség csak belül létezik. Belül, magadban. Semmi köze a többiekhez. Nincs köze ahhoz, hogy ki mit gondol rólad. Hiteles csakis önmagad számára lehetsz.)
Egyszerű a válasz minderre, mert máshogyan kezdődött.
Nem egy tudatosan kicsiszolt énkép/jelmez kezdett el "spirituális igazságokat" kikiáltani a világba, dehogy! Eszem ágában sem volt ilyesmi, sőt közvetíteni sem akartam volna.
Sokkal inkább féltem minden ilyesmitől. Elborzasztott gyerekkorom néhány árnya, bizony még Istentől is féltem gyermekkoromban. Mert ijesztgettek vele rendesen, hogy "mindent lát és hall", meg hasonlók. Pedig jó gyerek voltam. Túl jó. Nagyon meg akartam felelni, még neki is, hogy ne találjon bennem senki semmi kivetnivalót. Talán angyali akartam lenni.
Ez inkább valamiféle mentőöv volt számomra abban a pillanatban, amikor kiemelve/kiemelkedve a mindennapi életemből rádöbbentem, hogy sokkal több vagyok és lehetek, mint akivel addig azonosítottam magam. A szemem előtt egy pillanat alatt dőlt össze kártyavárként mindaz, amiben addig hittem, amiért dolgoztam, a szerepek sokasága, amiért értelmetlen áldozatokat hoztam.
Az egész átalakulási folyamat azzal kezdődött, hogy ráláttam az időben jelenleg megtestesülő arcomra és nevemre és mindaz, amit ott és akkor ez az arc és név jelentett, semmivé lett. És onnantól kezdve már nem azonosítottam magam vele.
Kaptam új nevet is, nem az elmém választotta, hanem a bennem az akkor még csak ébredező tudat, vagy lélek. De így volt jó és így volt könnyebb megélnem azt, ami történt, hiszen gyakorlatilag elvesztettem „önmagam”, de e mentőövvel és névvel azonnal bele tudtam kapaszkodni valami újba. Megtörtént az átkelés, nem kellett az örvénylő vízbe esnem, megspórolva újabb fájdalmas köröket, vagy visszatérni az amnéziába.
A másik ok, ami még mindig időnként utánérzésként itt van, hogy nem éreztem magam biztonságban, hogy sebezhetőnek éreztem és érzem magam még most is nagyon sokszor. Attól féltem, hogy amit a jelenlétemmel kifejezek, az sokakat olyan tettekre indít, ami ellen nem tudnék saját eszközeimmel védekezni, csak az övékkel. És ezt a harci felszerelést nem volt kedvem magamra ölteni, főleg a növekedés idején, amikor úgyis éppen elég "küzdeni való" volt közvetlen környezetemben is és önmagam letagadott részeivel, árnyaival, aspektusaival.
Ez egy emlék, egy fájdalmas, már gyógyuló emlék, egy sebzettség, egy kín emléke, ami lassan begyógyul, de azért nem múlik el nyomtalanul. Csak a bizalom segít, az EMBER-be vetett feltétel nélküli bizalom. Ez a gyógyír, csak ez.
Hogyan kezdődött?
Egy decemberi napon volt a csúcspontja a kezdetnek, ha lehet így fogalmazni. Már előtte is folyt a felkészítés, a hajnali 3 órakor való mindennapos keléssel, az ébrenlét határán való álmodással, a különböző – most már tudom, hogy régmúlt életekből való – beavatások újra és újra átélésével. Volt egy koporsós jelenet, ami minduntalan ismétlődött, valami piramisban valahol.
Azon a napon, az időt is pontosan tudom, eljött hozzám egy kisebb „csapat” odaátról és szabályosan kiemeltek a testemből. Előtte éjjel nagyon gyengéden kinyitották a koronacsakrámat, ami által beindult egy lassú és gyenge áramlás a kundaliniben. De azon a napon egy olyan energiatérbe kerültem, ahol az energiarendszeremet gyakorlatilag a tűrőképességem határáig feltöltötték energiával, miközben bennem a kundalini beindult hatalmas eufóriát és valamiféle földöntúli gyönyört okozva. Felejthetetlen volt maga az élmény és az a fajta szeretet, amit megtapasztaltam.
Aznap remegő lábakkal közlekedtem és napokig nem tudtam szinte semmire hosszabban koncentrálni. Az elmém teljesen ki lett ütve és örültem, hogyha a mindennapi teendőimet úgy-ahogy meg tudtam csinálni.
Innentől folyamatossá vált a jelenlét és a napi – itt még személyes – üzenetek lehozatala.
Kikkel dolgoztál együtt?
Ezután a beavatás után – talán hívhatom így – hamarosan megjelentek a térben a végtelen tudat különböző mesterei, vagy lényei. Sokáig jelen volt Ashtar is, de mivel később hoztam egy tudatos választást, hogy azokkal szeretnék együtt dolgozni, akik már voltak emberi testben, éltek már emberként a földön, ő eltávolodott. Tehát ez egy tudatos választás volt, hogy a felemelkedett mestereket választottam.
Először tulajdonképpen Adamus jött, még a beavatásom előtt, akinek persze nem hittem el, hogy ő az. Elég sokáig tartott, mire felfogtam, hogy de.
A közvetítések elején elég sokáig nincs bemutatkozás, nincs név. Pontosan ezért, mert nem hittem nekik – az elmém rendesen tiltakozott – így nem mondtak neveket, hogy ne billentsenek ki a közvetítéshez szükséges állapotból.
Aztán viszonylag hamar megjelent Kuthumi is, először még csak személyes segítséget kaptam, később néhány üzenet erejéig ő is jelen volt. Az emberi lélek csodálatos ismerője, nagyon sokat kaptam és tanultam tőle.
Nem is tudnék hirtelen mindenkit felsorolni, hiszen annyian jelen voltak és vannak. Az energiáik mindenképpen, ami mostanában egyre többször összeolvad egy csodálatos energiába, nevezhetnénk CSALÁD-nak is.
Miért hagytad abba?
Amíg folytak a közvetítések, azok mindig hozzám igazodtak. Így utólag pedig nagyon látszik, hogy egy folyamatot segítettek létrejönni bennem és azokban, akik akkor olvasták.
A közvetítésekkel párhuzamosan alkímiai segítséget is kaptam, amit úgy lehet legjobban elképzelni, hogy közvetítésre készülődvén, vagy inkább tudva, hogy lesz, hajnalban az a tudat, aki rajtam keresztül aznap megszólalt, beemelt magába. Létrehoztunk egy közös metszetet, vagy inkább egy közös edényt, amiben az én tudati terem és az övének egy része – nyilván, amit én ebből akkor érzékelni tudtam – kapcsolatba lépett egymással és amennyire lehetett, áthatotta. Nagyon sok energiát kaptam így.
A közvetítés csak egy állomás volt, nem terveztem, hogy itt megállok, de nem is lehetett volna. Azt éreztem egy idő után, hogy ilyen formában már mindent elmondtunk, hogy már csak ismételni tudnánk önmagunkat. Nekem kezdett egy kicsit unalmas is lenni.
Kaptam lehetőséget, hogy "hivatalos közvetítővé" váljak, de nem éreztem magaménak ezt a szerepet és tudom, hogy nem is volt egyik mesterrel sem ilyen vállalás, vagy egyezség.
A legtöbbet kaptam, amit kaphattam. Megmutatták és finomra hangolták a csatornát bennem, összekötődtem saját részeimmel.
A szuverenitás felé vezettek az elejétől fogva és én ennek nagyon örülök, mert ez az, ami felé - makacsságom révén már öntudatlanul is - törekedtem.
Ami a honlapon van, az a közös munkánknak csak egy nagyon kis része. Azóta is folyamatos a jelenlét és kapok segítséget, energiákat és időnként „irányítva” is vagyok bizonyos helyekre vagy energiákhoz, de most már sokkal több az én személyes és tudatos közreműködésem. Ilyen értelemben már "egyenrangúak" vagyunk – bár mindig is azok voltunk, legalábbis ezt tanították nekem végig – és tisztelik a szuverenitásomat. Soha nem felejtem el azt a mondatot, amit először ezzel kapcsolatban kaptam: "Azonos szemmagasság, kedves, azonos szemmagasság!"
Azóta inkább energetikai jelenlét van, fények és rezgések formájában, már nincs mindig hozzá szó, csak a határtalan öröm, együttlét és a kiterjedés végtelen érzete.
Nem hagytam abba semmit, innentől már magamat a magam választotta formában "közvetítem".
EMBERI TESTBEN ÉLEM TELJESSÉGEMET, ezért (is) VAGYOK itt, hogy az ÉLET ezen a Bolygón mindig új és még újabb mintázatokat mutatva a lehető legcsodálatosabb gyakorló és játszóteret nyújthassa az ébredező, az ébren lévő és (most már a) TEREMTŐ tudatoknak (is).
Úgy legyen!
