Szerelem - egység

 Szerelem-egység sorozat

I. Az első lépések 

  

Kincseim! 

Most tovább vezetlek titeket azon az úton, mely az egy igaz Szerelmetekkel való eggyé-válás igaz örömét és valóságát hozza el nektek. 

 

Ehhez nem is kell mást tennetek, „csak” elengedni minden eddig gondolt és gyakorlott módozatot, a görcsös akarást arra vonatkozólag, hogy egy másik emberi lényt birtokolni akarjatok. Mert mint azt az előzőekben kifejtettük, ez teljességgel lehetetlen. De a törekvés, hogy te magadhoz akarsz kötni valakit, bármilyen indokból, akár szeretetből, akár kényelemből, akár biztonságodat csak így látod teljesnek, eltávolít attól a csodálatos élménytől, amiben részed lehet, ha ezeket a kötelékeket elengeded.  Mert ezek kötelékek, és nemcsak a másikon, hanem rajtad is.

  

Tehát először is látnod kell és át kell érezned annak a csodáját, hogy valakivel meghitten úgy vagy együtt, hogy nem akarsz tőle semmit, nem vársz el tőle semmit, csak elfogadod a lényét, úgy ahogyan van.

És nem keresed benne a hibát, hogy miben és hogyan lehetne rajta javítani, hogy neked megfelelőbb társad legyen. Nem, nem. Ezt a hozzáállást most rögtön meg tudod szüntetni, ha elképzeled, amit most eléd tárok.

Mert ami most csak szavakban is következik, átélhető, bizony. Mégpedig nem csak nekem és kicsi társamnak, hanem bárkinek, aki az egy igaz szerelem vonzáskörébe lépett, aki átlépett azon az illúzión, hogy birtokolni vagy magadhoz kötni lehet bármely lelket, vagy lényt.

Tehát, az eggyé-olvadás azt jelenti, hogy a másik feledet, akit eddig kívül kerestél és persze nem nagyon találtál meg, csak másolatokat belőle, belül, a belső lényedben látod vendégül. Ott belül, a szíved legmélyén tudsz vele találkozni, ha megteremted ehhez a feltételeket. Mik ezek a feltételek? Nem sok, de azért van néhány.

Először is önmagad végtelen és feltétel nélküli szeretete. Mert hogyan is szerethetne téged bárki más, ha te nem szereted magad. És ez azt is jelenti, hogy szereted minden eddigi tettedet, a nem-tetteket is beleértve, amikor nem tettél meg valamit, pedig utólag látod, hogy jó lett volna.

Aztán minden olyan negatív gondolat elengedése önmagadról, amit mások vagy te magad ültettél gyönyörű kis fejecskédbe azzal kapcsolatban, hogy te mit érdemelsz, vagy milyen is vagy.

És harmadszor a feltétlen bizalom, ami azt jelenti, hogy bízol saját magadban, a saját szívedbe helyezed ezt a bizalmat és tudod, hogy bekövetkezhet az a csoda, hogy másik feled megérkezik és eggyé válik veled.

Lehet ő testben is a földi életben, téged keresve. De lehet, hogy  nincs testben, mert ezt választottátok, hogy most így találtok egymásra. Ezt meg fogod érezni abban a folyamatban és annak a részeként, amit majd elindítva megtapasztalsz. Mert neked kell ebben az irányban elindulnod, azzal hogy ezt a hiányt, ezt az űrt felismered és már nem táplálod pótszerekkel. És akkor a vonzás egyszercsak akkora lesz, hogy a másik feled megjelenik. És ez csodálatos lesz és mindkettőtök számára felemelő és rendkívül izgalmas.

Tedd meg bátran az első lépéseket, képzeld el, hogy ez lehetséges és adj neki energiát, küldd el a jövőbe és meglátod, valóra válik.

Holnap folytatjuk, addig is jó utat mindenkinek önmagába, egyre mélyebbre és mélyebbre …

II. A belső hang

Kedveseim!

Mint tegnap ígértük, ma tovább vezetünk benneteket az egy igaz Szerelmetekkel való találkozás útján. Egy kicsit máshonnan indulunk mint tegnap, egy kicsit más stílusban is fogunk beszélni, de az úticél ugyanaz. Mert nagyon sok ösvény van és Ti is választhattok, hogy melyiken indultok el.

Jöjjön tehát a következő kép, a következő színes kavalkád, melybe belemerülve majd látni fogjátok, hogy a Szerelem mennyire áthat mindeneket, hogy Szerelem nélkül nincs élet, és hogy mindaz a teremtő erő, ami bennetek szunnyad ebből eredeztethető, ebből származik.

Képzeljetek el egy csodálatos karnevált. Mindenki szebbnél szebb ruhákban pompázik, csodálatos álarcok és csengő nevetés mindenütt.  Csak egy ember, egyetlen egy van meztelenül, aki félve és szorongva néz a mai este elébe, mert nem szeretne már többé álarcot magára venni, mert nem szeretne már többé olyan ruhákba bújni, melyek idegenek az ő lényétől, az ő igaz önvalójától. 

Mást szeretne, mégis nyomasztja a külsőségek nagy-nagy nyomása, az, hogy neki meg kell ott jelennie.  Szeretne már kibújni e kötelezettség alól, de vajon megteheti-e?  Lehet-e ő egyedül meztelen?  Lehet-e ő úgy ott, hogy önmagát, saját belső lényegét és lényét adja és „játssza el”.

Vajon a többiek mit fognak róla gondolni ... és fontos-e, hogy mit gondolnak. Ezen tépelődik a drága és nem tudja, csak érzi a választ. Azt, hogy neki ebből a drámából és ebből a karneválból már végképp elege van, már annyiszor végigcsinálta, annyi jelmezben páváskodott, annyiszor tettette a mosolyt és a vidámságot. Mikor jön végre el Ő, akivel mindezt már nem így, hanem másképpen, átlényegülve lehetne átélni, aki érti és hallja a jelmez mögött megbújó valódi éneket is. A dalt, a dallamot, aki megbújik a jelmez alatt. 

És akkor hirtelen megjelenik előtte valaki … Nem is érti, csak figyel, próbálja bemérni szemeivel, de nem látja, inkább csak érzi.  Érzi, hogy valaki még ott van vele, aki ugyanezt gondolja, de számára meg-foghatatlanul létezik csak.

Talán csak a fantáziáiban?

Érzi, hogy nincs egyedül és ez a másik, aki ott van most és belelát a gondolaiba, megszólal. Nem kívül, hanem belül, ott a szívében.

„Kedvesem, Én megértelek és nagyon szeretlek. Úgy, ahogyan vagy, jelmezek és maszkok nélkül, te vagy az én jegyesem és Én soha, de soha nem hagylak el többé. Mindig veled vagyok, itt belül. Bármikor kapcsolatba tudsz velem kerülni, csak gondolj rám, gondolj arra, hogy egyek vagyunk és kérd, hogy szólaljak meg benned. Ennyi az egész.”

Csodálatos ez a hang, ilyet még soha nem hallott, messze zengő, mégis finom és kedves. Talán csak hallucináltam - gondolja. De nem, a hang újra megszólal.

„Bármennyire is nem hiszed el, Én itt Vagyok benned, mert Mi egyek vagyunk, kincsem, ketten alkotunk egységet és én vagyok a te másik feled. És nem fontos, hogy mit érzel, vagy gondolsz most erről, mert Én türelmes Vagyok és mindenekfölött szeretlek és várok, türelmesen várok a percre, amikor te is akarod, hogy eggyé váljunk.”

És most, hogy e hangot már biztosan tudja, hogy nem az elméjéből jön, kinyílik a világ, már nem tekint olyan furcsán azokra a jelmezekre, hanem vágyat érez, hogy újra belebújjon, mert átérzi, hogy az Ő szemével is látni fogja már a kavalkádot, és hogy ez csak egy játék, mert amit eddig kívül keresett, az belül van, ott a szíve mélyén. 

Kedveseim, ez a hang mindannyiótokban ott van belül, vár arra, hogy megszólalhasson, hogy meghalljátok. Ő a ti isteni vezetőtök, a másik feletek, akivel eggyé válva megteremtitek az Új Embert. Azt a lényt, akik valójában vagytok, mert kettős lények vagytok, mindannyiótokban ott van a férfi és a női isteniség. A belső felismerés és az eggyé válás vele az első útelágazás, melyhez érve dönthettek, hogy merre tovább. Egységben belső isteniségetekkel már sokkal könnyebb az út, bármennyire is emelkedik vagy tűnik járhatatlannak. Mert innentől kezdve már sohasem vagytok egyedül, és ezt érzitek is. 

Mert sohasem vagytok egyedül, csak még nem halljátok kísérőitek és támogatóitok szavát. 

Isten veletek, adonai.

III. Mese a királyfiról 

Kincseim!

  

Ma egy csodálatos nap van, minden és mindenki nyitott a szerelemre. Ugye?

Most tovább vezetlek benneteket, de előtte elmondanék még egy kis mesét. Egy mesét mely olyan csodálatos, és ami talán nem is mese, hanem egy igaz történet egy bátor és erős királyfiról, aki azt gondolta, és azzal az elhatározással indult útnak, hogy megkeresse az ő egy igaz szerelmét. Már találkozott vele álmaiban, már tudta, hogy milyen érzés összeölelkezve összeolvadni azzal a drága másikkal, mégis úgy érezte, azt gondolta, hogy az a másik emberi testben van, és hogy meg is fogja találni.

 

 

Elindult ez a királyfi és mielőtt elindult volna három dolgot vett magához a hosszú és fáradságosnak tűnő útra. Először is, vitte a legfontosabbat a magában talált kincsek közül, a legdrágábbat, az intuícióját. Azt a fajta megérzést, ami soha nem hagyta cserben, ami vezette és amire bátran és feltétel nélkül oda tudta magát bízni. Aztán magával vitte még a szenvedélyt, a tüzet, a mindeneket mozgató és átható erőt, mely mélyen a szívében gyökerezett és időnként meg is jelent testében mint forró és perzselő vágy. Aztán a harmadik a türelem volt, az a fajta türelem, amit talán megfigyelői állapotnak is nevezhetnénk, hogy képes volt mindent egy kicsit magasabbról is megszemlélni. Ez a szemlélési mód lehetővé tette, hogy nem reagált túl semmilyen érzelmet, vagy mások cselekedetei közül a támadóakat rá nézve, hogy nem akart semmit és senkit meggyőzni az igazáról, és mert a szeme előtt és a szívében tartotta azt a vágyat, azt a célt, amiért elindult.

És vajon hogyan, milyen körülmények között fogja ő meglátni, megtalálni kedvesét. Talán egy sárkány karmaiból kell kiszabadítania, vagy egy másik, egy hatalmas kényúrtól kell elrabolnia, vagy rabszolgatartótól kell megvennie. Mindezek a lehetőségek adottak, de nem.

Egyik este a tűznél, amint éppen vacsorája utolsó falatkáját fogyasztotta, elébe került egy kiscica. És ez a kiscica persze mesebeli cica volt, ahogyan megszólalt máris oroszlánná változott és amint tovább beszélt, máris felrepült az égbe és sólyomként suttogta utolsó szavait a fülébe. „Akit keresel, megmutatom neked, nincs is oly messze, ha rám bízod magadat, elvezetlek hozzá.” Nosza, fogta a legény a kardját, felhúzta csizmáját és felpattant lovára. „Akkor menjünk!” „Nem kell hozzá ló, nem kell hozzá vágtatnod sehova. Csak ülj vissza tűz mellé és figyelj. Figyelj a tűzbe, nézd és meg fogod látni, mert ott van, a tűzben.”

A legény, aki mint mondtam egyúttal királyfi is volt, visszaült a tűz mellé és el kezdte bámulni a tüzet, de semmit sem látott, hiába erőltette szemeit, hiába káprázott már a füle is, nem látta meg benne azt, akit keresett. De a nagy koncentrálásban és a látni akarásban, annyira kifáradt, hogy végül mély álomba zuhant. És ott akkor végre meglátta, akit keresett. Egy csodálatos angyalszerű lény lépett oda hozzá, és a nevén szólította. Ő felállt, kidörgölte szemeit, majd kézen fogta ezt a csodát, aki legkisebb szavával is hegyeket tudott megmozgatni benne, majd magához húzta és szerelmes szavakat suttogott a fülébe. Reggel persze semmire sem emlékezett, ugyanúgy kelt, mintha mi sem történt volna, úgyanúgy indult az útjára, és ugyanúgy tágra nyitott szemmel nézett be minden porta udvarára és minden palota kapuján, hogy vajon ott van-e az ő kedvese. És ez így ment és megy, míg világ a világ.

És mit akartam én ezzel a kicsit búsra sikerült mesével nektek elmesélni, elmondani? Mi a történet úgymond tanulsága számotokra?

Már tudjátok, hiszen egészen eddig minden üzenetünkben erről szóltunk. Hogy az a másik ott van bennetek, ne kívül keressétek, ne tegyétek tűvé az egész világot, átgázolva mindenen és olykor mindenkin.  Hanem forduljatok befelé és ott belül, ott mossátok tisztára azt a kelyhet, amibe ez a csodálatos energia, a Szerelem megérkezhet, és amit kitölthet.  

A királyfi jól indult el, már minden adott ahhoz, hogy megtalálja kedvesét, van ugye intuíciója, van szenvedély benne és az iránytűje is működik. Vannak segítő állatai, képes kommunikálni saját részeivel, melyek képesek átváltozni és mutatni számára az utat. Csak a fátyolon még nem tud átnézni, ehhez álomállapotba kell kerülnie, hogy észrevegye azt, ami igazán fontos, hogy ott van minden benne és a szeme előtt, nem kell keresnie.

Mert már minden itt van.

És erre volt ez a mese egy kis példa, egy aprócska figyelemfelkeltő történet, hogy átérezzétek és a fantáziátokat használva, társul szegődve a királyfi mellé meglássátok, hogy hol a megoldás.  

Mert minden ott van bennetek, MINDEN! Még ha mélyen és szunnyadóan is, de ott van. És az intuíció és a szenvedély erejével képesek vagytok felhozni és integrálni önmagatokba.

Áldásom rátok drága barátaim, holnap folytatjuk.

 

IV. Emlékeink az egységről 

Kincseim!

A mai üzenet arról fog szólni, hogy még mindig van olyan köztetek, aki kételkedik szavaimban, aki nem hiszi el, hogy ez az eggyé-olvadás lehetséges és valamiféle fantazmagóriának, ufók által terjesztett álhírnek gondolja és be is teszi ebbe a kalapba.

Azon gondolkodj el kedves barátom, hogy vajon miért olvasod akkor e sorokat, vajon mi az a vágy, mi az a szenvedély, ami mégis arra késztet, hogy ezen sorokat elolvasd. Talán a kíváncsiság, igen. De van ott több is, az emlékezés.

Mert mindannyian emlékeztek, sejtjeitekben tároltok információkat arról az élményről, amiről beszélek nektek. És bizony azok az információk vágyként élnek bennetek. Ha megengeditek magatoknak. És ez a vágy kerget egyre tovább és tovább, mert meg szeretnéd újra tapasztalni ezt a csodálatos érzést, hogy milyen újra egynek, egésznek lenni. És ha tovább jutsz ebben az állapotban, milyen egy másik egész, teljes lényt tartani karjaidban, eljutni vele a teljes összeolvadásig.

Hidd el barátom, ezért az élményért érdemes letenni azokat a hiedelmeidet és ítéleteidet, amiket magadban hurcolsz, és amiket az okos fejedbe telepítettek kívülről mindenféle hatalmak. Mert miért tagadnád meg azt, aki vagy, miért is mondanál le arról a lehetőségről, hogy egyszer valamikor a lineáris időben elérd az a pontot, amikor kitágul számodra a világ és meglátod lényed teljességét és minden lehetőséget, amit a térben te képviselsz.

Mert mindenben ott vagy, a legkisebb fűszáltól kezdve a hatalmas esőfelhőkig. A madarak énekében, a szél susogásában, a cseresznye ízében, mindenhol ott vagytok, és ott vagyunk. 

Mindenhol ott vagyok, mert ÉN VAGYOK. 

Ha ezt ki tudod mondani, és át tudod érezni úgy, hogy ezzel kitágítod a nézőpontodat és oly magasra emelkedsz, hogy befogod érzékeiddel a teljes valóságot, még azokon a határokon is túl, amit most érzékelni tudsz, megérkeztél.

Mert mondom néktek, az ÉN VAGYOK az még mindig ugyanazt az üzenetet hordozza, mint Jeshua idejében, ez a kulcs és a megoldás is egyben. Belélegezni az ÉN VAGYOK állapotát úgy, hogy átadod magadat neki ….

Kincseim, ennek a sorozatnak most a végére értünk, de más témában, a szellemetek integrálásával folytatjuk majd. Mert ez zajlik le mindannyiótokban, ez a folyamat. És látom a zavarodottságot és az információhiányt, amint megingat benneteket időről időre és nem meritek magatokat átadni a folyamatoknak. Pedig, ha ez az alkímiai folyamat beindul, már nem lehet megállítani, csak lassítani. Tehát kalauzként szegődtünk mellétek, és ezt a feladatot be is fogjuk tölteni kicsi társammal, aki szintén ebben a folyamatban van most benne és akinek érzései ezzel kapcsolatban nagyon jól tükrözik számomra, hogy mikor és hol kell egy kicsit több információ ahhoz, hogy zökkenőmentes és örömteli legyen ez a „kulcs a zárban” állapot.

Áldásom rátok és kövessétek szíveteket, kövessétek megérzéseiteket és akkor nem véthetitek el az irányt. Szerelemre fel, ott belül találkozni fogtok vele, csak nyissátok ki az ajtót és engedjétek be, aki kopogtat.

+1: Ki vagy te? – kérdezed. Ki vagy te az én világomban?

Nincs én világom, vagy inkább, csak az ÉN VAGYOK világa van. És hogy ebben ki vagy te, ki lehetsz te?

Óh, édesem, te vagy a középpont, az ÉN VAGYOK-ban lévő középpont, köréd szerveződik minden, te szövöd a hálót, mint egy csodálatos pók, és tiéd is ez a háló mindazzal, ami ebben van, amit befogsz vele, mint egy csodálatos antenna-rendszerrel. És olyan nagyra szőtted ezt a hálót, hogy már bennünket is befogtál vele, és jó zsákmánynak lenni, kincsem, nagyon jó.

És nekem is van egy saját hálóm, egy óriási, dimenziókon átívelő háló, ahová te is belekerültél, mint zsákmány, egy csodálatos kristályokkal ékes zsákmány, aki engem táplál és vezet, és megmutatja a háló széleit, hogy merre még tovább, merre szőjem én tovább a hálómat, hogy további „zsákmányokhoz” jussak általad és veled és nélküled, bár mégis együtt az egész hálóval egy rendszerbe foglalva.

Mert az ÉN világom is egy középpontból indul, és sok-sok kis pókot vagyok képes teremteni magamból és ezek a kis pókok mindenütt keresik a maguk legszebb és leginkább kifejező zsákmányát, a másik felüket. És a sok-sok kis egyesülésből jön létre egy még magasabb szintű egység, ami a MI-ben és a még nagyobb MI-hez csatlakozva utazik szépen felfelé a dimenziókon, egyre nagyobb tereket befogadva magába és megélve és átlényegítve az esszenciával, aki Ő, aki mindannyiunkat létrehozott önmagából, és szabadon elengedett, hogy tapasztaljunk, majd örömmel újraintegrálva magába mindazt, amit Ő, mint tudat rajtunk keresztül bennünk és általunk megtapasztalhat. És Ő örül, minden egyes tudati önfelismerésnek örül, és ott van és ünnepel saját magában, amikor felismeri önmagát magában. És akkor van az, hogy úgy érzed, hogy a szeretet óceánján úszol és minden ott van és nincs idő, nincs tér, csak Ő van, csak a Mindenség, amint átölel és szeret, végtelenül szeret, szereti önmagát és benne téged.

Ez az ahova tartunk, kincsem, ez az úszás az óceán, a végtelen szeretet óceánján egységben Vele és Benne, és mi benne és ő mibennünk …. Igen, ez az, amit a szellemmel való összeolvadásnak is hívhatunk, és amihez fogható nincs több, mert ez a MINDEN.