A bőségről

 A Bőségről - 2010. november 29.

(Soha ne hidd el, amit írok, inkább nyomozz utána, hogy nálad, benned hogyan van mindez.)

Annyiféleképpen és annyi elméletet olvastam már a bőségről, hogy hogyan kerüljünk bele, mit tegyünk, hogy hogyan válasszuk azt, és hogy mennyire jár nekünk, és hogy már itt is van … stb.stb.

Ma azt éreztem ezzel kapcsolatban – és ez a téma egy ideje már itt kering körülöttem – hogy MINDEN A BŐSÉGRŐL SZÓL. Mert benne vagyunk a bőségben, mindenki benne van. Energiák áramában, azok bőségében vagyunk, különben nem is létezhetnénk. Minden áramlik és mozog, nem kell ehhez semmit tennünk, hogy benne legyünk.

Amit emberként megtanultunk, és tanulunk az az, hogy ezeket az energiákat, azokban benne élve egyúttal irányítani is tudjuk, fizikai szinten megnyilvánítani önmagunkon keresztül és egyúttal meg is tapasztalni.

Ezért kifejlesztettünk magunkban egy képességet, egy lehetőséget, ami aztán túllendült egy ponton és beleágyazódott a dualitás kényszerképzeteibe, és így most nem szolgál mindannyiunkat, így, ilyen formájában még nem teszi lehetővé, hogy mindannyian a fizikai szinten is bőségben éljünk. Ez látszólag csak kevesek kiváltsága lett.

Hogy mi ez a képesség, vagy, hogy hogyan képes egy energiaáramlat, ami folyton mozog, szilárdnak tűnni a szemünkben és felvenni egyfajta állandó külső megjelenési formát? Ezt meghagynám "Adamusnak és tanítványainak", hogy majd egyszer (számomra is) érthetően elmagyarázzák. De ha az érzések szintjéről közelítem meg magát a „problémát”, akkor azt érzem, hogy az áramlást, a bőséget mi magunk szakítjuk meg. Azzal, hogy bizonyos sémákat alkalmazunk és kényszerítünk magunkra, mert azt hisszük, hogy nem ismerünk, nem tudunk ennél jobbat. És ez a megszakítás már egy régóta működő valami, egy olyan minta, mely nagyon korán és nagyon ügyesen épül fel mindannyiunkban lépésről lépésre.


Mert gondolj csak vissza a gyerekkorodra, arra az állapotra, amikor nem érzékelted még az időt. Csak tudtad, hogy most éhes vagy, vagy szomjas, hogy most játszol és egyszerűen csak élvezed, amit csinálsz. Áramolsz a körülötted lévő világgal. Nem érted, hogy miért kell már menni ebédelni, amikor nem is vagy éhes, Te még játszanál tovább. Vagy miért is kell menni lefeküdni, amikor éppen valami nagyon fontos dolgod van még a homokozóban, vagy még nem fejezted be a képet, még vár néhány ecsetvonás.

Vagy figyelj meg egy mászó-totyogó kisgyereket, mennyire benne van önmagában és ugyanakkor mennyire egy a körülötte lévő világgal. Már elindult, már kíváncsi, már aktívan felfedez, de ezt is mindig áramolva teszi. Persze kell neki a biztonságos tér és a szeretet közege, de mégis a maga által átlátható térben együtt tud még áramolni a környezetével.

Tehát az áramlás képességével, a bőségben élés lehetőségével születünk. Mégis, ki és mikor veszi ezt el tőlünk, vagy mikor adjuk át másnak, vagy inkább mikortól választjuk a bőség helyett a korlátozottabb lehetőségeket? Mikortól követjük ezt a mintát?

Mert ez egy minta, és nem is minden ízében rossz minta, csak tudni kell ezt is, mint minden mást, amikor eljött az ideje, elengedni. És a törésvonal aközött húzódik, hogy elkülönülni akarok, vagy elvegyülni, hogy érezni vagy megtartani, hogy adni, vagy kapni … Mert amikor a dualitás vagy az ego gondolatrendszerében gondolkodom, hopp, már le is zártam magamat. Lezártam az áramlást, magamat különállónak, a világot feloszthatónak és birtokolhatónak gondolom és eszerint is viselkedem.

Nyomozz utána, hogy neked hol akad el az energia, melyik végén. A beengedéssel, az áramoltatással, vagy inkább a továbbadással „van a gond”.

Mert ahhoz, hogy valami áramoljon, át kell tudnod engedni magadon, valahol belép, benned áramlik, aztán kilép és továbbmegy. Nem szakíthatod meg a folyamatot azzal, hogy például megtartod magadnak, mert abban a pillanatban leállítottad az egész folyamatot.
Vagy ahogyan „én szoktam volt”, egy ideig nem kérek belőle, mert soknak érzékelem, azaz nem engedem belépni. Ez is egy stop. És nem lehet válogatni. Nincs olyan, hogy most ezt a „pirosat és szépet” beengedem, ezt a „feketét és csúnyát” nem. Mert abban a pillanatban már megint nem "az energiákban" vagy benne, hanem a dualitásban, az elmédben.

És mi az a lehetőség, ami már megvan?

Tudni, hogy már benne vagy, benne vagy a bőségben, és engedni, hogy csak benne legyél és együtt áramolni …

Ezt tanulom, ezt tanuljuk ...